1948. november 21.: hatalmas ünnepség keretein belül felavatják a Rákosi Mátyás hidat, melyet ma csak régi hídként ismerünk. Elődjeként már 1883-tól állt egy híd ugyanazon a helyen, ahol hetven éve a mai elkészült. Ez a híd 1944-ben két részben semmisült meg: előbb szeptember 3-án egy légitámadás során kapott találatot, majd október 9-én a visszavonuló náci csapatok robbantották fel. Míg Budapesten 1946 januárjáig felépült egy ideiglenes híd, a Kossuth, addig a szegedi új hídra több, mint négy évet kellett várni. 1944. és 1948. között pontonhídon közlekedtek az emberek Újszeged és a város többi része között. Még jobban szemlélteti talán az újjáépítés lassan haladását, hogy
a felrobbantott híd maradványai másfél éven át roskadoztak a folyóban,
mire 1946. tavaszán megkezdődött a roncsok eltakarítása. Az új hidat csak egy évvel később kezdték építeni, a híd felszerkezete a győri Magyar Waggon- és Gépgyárban készült. A többi részt (amelyek Újszegeden, nem a Tisza, hanem az ártér felett húzódnak) a szintén megsemmisített berettyóújfalui, szeghalmi, ráckevei és marcaltői hidak maradványaiból eszkábálták össze helyben.
A híd összeszereléséhez kellett egy úszódaru is, ami a Tiszán nem volt, ezért Budapestről úsztatták le Szerbián keresztül az Ady Endrét.
Időközben – pontosabban még 1944-ben – épült egy ideiglenes fahíd a szintén lerombolt vasúti hídtól délre, attól pár tíz méterre, ahol közösen folyt a gyalogos és autós forgalom. Az ideiglenes híd viszonylag jól bírta egy ideig, azonban 1946 decemberére le kellett zárni. Ezt követően megnehezült a város két része közti közlekedés: létezett ugyan egy másik ponton híd is a Belvároshoz közelebb, de azon nehézkes volt autóval közlekedni, és a teherbírása sem volt a kiemelkedően nagy. Aki autóval akart biztonságosan átkelni a Tiszán, az vagy kompot használt, vagy ha rendes hídon akart menni, számolnia kellett azzal, hogy
86 kilométeres kerülővel lehetett csak eljutni Újszegedről a Belvárosba.
1948. október 15-ére aztán elkészült a hídszerkezet, a próbaterhelést november 18-án tartották meg.
A híd avatását november 21-én tartották, közel ötvenezer ember részvételével. Az eseményről részletesen írt a Délmagyarország.
„Vasárnap már a kora reggeli órákban talpon volt Szeged és környékének népe. A város különböző pontjain, üzemekben, vállalatoknál, műhelyekben, pártházaknál, szövetkezeti székházaknál, intézményeknél, egyesületeknél, iskoláknál gyülekezett a lakosság. A gyülekezési helyeken rövid idő alatt zárt, rendezett oszlopok, csoportok alakultak. Az oszlopok tagjai, munkások, értelmiségi dolgozók, férfiak, nők, öregek és iskolások nemzeti színű és vörös zászlókat, a szegedi hidat, építőit, a Magyar Dolgozók Pártját, a Szovjetuniót, Sztálin, Rákosi, Gerő elvtársakat köszöntő transzparenseket, feliratokat, táblákat emeltek a magasba. A kiözönlő csoportok már tíz óra előtt megindultak és a főbb útvonalukon, kilométerekre nyúló menet oszlopban egyesültek.”
Az eseményt azonban nemcsak a helyi sajtó követte figyelemmel, hanem filmhíradó is készült róla, ami ekkoriban még nagy dolognak számított.
Nyitókép: A híd 1968-ban. Fotó: UVATERV / Fortepan