A kormány törölte a 4-es villamos felújítását

Visszavonta a magyar kormány a Modern Városok Program keretében Szegeddel kötött megállapodás a szegedi 4-es villamosvonal felújítására és új villamosjárművek beszerzésére vonatkozó pontját – derül ki a Magyar Közlöny március 3-i számából.

Mint ismert, 2017-ben Orbán Viktor Szegeden járásakor ígérte meg többek között, hogy egyrészt elektromos alapokra helyezik a helyi közlekedést. Vagyis azt, hogy egyelőre a megfelelő kormányzati szerv egyeztet a várossal a megvalósítás mikéntjéről, néhány konkrét beruházásra is futotta. Azonban itt is tologatták a határidőket egészen 2020/2021-ig, ahogy Nagy Sándor beszámolt arról egy blogban, a pénzek végül csak nem érkeztek meg. Mivel egy ilyen volumenű projekt gondos tervezést és átgondolást igényel, első lépésben arról volt szó konkrét intézkedésként, hogy felújítják a 4-es villamosvonalat, amire néhány alacsony padlós jármű is érkezhetett volna. Erre már elő is készült valamelyest az önkormányzat, a maradék villamospályát meg is terveztették, azonban a villamos járműtendere sikertelenül zárult.

Erre derült égből villámcsapásként múlt héten bejelentésre került, hogy a 4-es villamos pályájára, alacsonypadlós villamosra és néhány új trolibuszra (itt már nyertest is hirdettek), illetve az ELI lézerközponthoz kísérleti jelleggel járatandó midi hibrid-trolibuszüzemre szánt 7 milliárdot 10-re emeli a kormány (ez eredetileg, még 2017-ben egyébként 9,5 milliárd volt, tehát lényegi változás itt nem történt). Azonban tenné mindezt úgy, hogy az előbb felsorolt dolgokból egyik sem valósulna meg (a 4-es villamos felújítása már biztosan nem), illetve a 10 milliárdot sem Szeged kapja meg, hanem az állami tulajdonú Volánbusz.

Ezt követően – ahogyan annak elmaradása már-már hiányérzetet keltett volna – megkezdődött a szardobálás az önkormányzat és a helyi Fidesz között: előbbi széttárt karokkal csodálkozott, hogy most mégis mi történt, és miért nem – az ígérteknek megfelelően – Szeged kapja meg a támogatást, utóbbi pedig nem érti, hogy a városnak mi a baja. Nagy Sándor a városi hírportálon – egy természetesen szerző nélkül megjelent – cikkben egyenesen azt nyilatkozta, hogy ha ez mind igaz, akkor a kormány nem tartotta be a szavát. Ezt követően a SzegedMa – természetesen szerző nélküli – cikkében méltatlankodott, hogy „nem tetszik Botkáéknak”, hogy máshogyan intézné a  kormány a dolgokat, azaz a 4-es felújítása, illetve új trolibuszok és villamosok beszerzése helyett az összeget új – köztük magyar gyártmányú – elektromos buszokra szánná. A cikk végén a rejtett célzás arra, hogy ők majd jól kinyomozzák miről szól a buszos program arról árulkodik, hogy továbbra is rajta maradnak a témán, eléggé egy előre megkomponált politikai színházi előadásra utal.

Ennek egyik, március 3-ai fejezete továbbá az a konkrét lépés is, hogy

visszavonta a kormány a Szegeddel kötött megállapodás 4-es villamosvonal felújítására és új villamosjárművek beszerzésére vonatkozó pontját.

Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a kormány vagy rendelkezik egy titkos projekttel, amivel már el is kezdhetik a buszok lecserélését elektromosra, vagy azt, hogy nincs pénz továbbra sem, csak kellett egy ürügy arra, amivel ezt a hirtelen lefújást megmagyarázzák és eladják az állampolgároknak. Ez utóbbival egyrészt a várost is üthetik, másrészt évekig lehet lebegtetni ezt a témát, akárcsak a 3. hidat anélkül, hogy magáról a pénz/akarat hiányáról, illetve politikai hátsó szándékokról beszélnénk.

Kerestük Bartók Csabát is azon kijelentése kapcsán, miszerint „Szeged sokkal többet nyerhet azzal, ha az általunk javasolt formában valósul meg a tömegközlekedés fejlesztése”. Érdeklődtünk afelől, van-e a kormánynak, illetve nekik a kijelentést alátámasztó bármiféle konkrét anyaguk, világosítsanak fel a részletekről, de választ cikkünk megjelenéséig nem kaptunk.

Nagy Sándor – aki ellenben válaszolt – szerint „Bartók Csabának sem törvényes, sem politikai felhatalmazása nincs arra, hogy Szeged nevében tárgyaljon bárkivel, hiszen a törvény szerint az önkormányzatot a polgármester képviseli”. Ezen kívül szerinte a kormány projektje nem megvalósítható, míg az önkormányzaté készen van, azonnal indíthatóak lennének az első közbeszerzések, idén és jövőre elköltődne a pénz. A buszos projekt viszont nincs előkészítve, ez évekbe telhet, szerinte valójában nincs is pénz modern városokra, ez csak egy politikai blöff. Mindenesetre kíváncsian várjuk a SzegedMa cikksorozat következő epizódját, ahol már talán elárulják nekünk a részleteket a buszokkal kapcsolatban, ha már erre mi nem kaptunk választ.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder