Vigyázz, roller!

Vigyázz, roller!

Ezt a mondatot minden bizonnyal sokszor fogjuk még hallani Szegeden. A következő négy hónapban legalábbis, ugyanis május 21-től ennyi ideig lesznek Lime e-rollerek a városban. A Lime a világ egyik legismertebb elektromobilitás-rendszere, ami május 20-án jelentette be, hogy tesztjelleggel Szegeden is elérhetővé teszik szolgáltatásaikat kétszáz roller személyében. Ez egészen meglepő lépés, eddig ugyanis elsősorban nagy világvárosok kiváltsága volt az ilyen; én egyáltalán nem találtam arra vonatkozó információt, hogy kisebb városok irányába is terjeszkedett volna a cég eddig.

A szegedi egyetem ilyen menő elektromos autóval próbál 1kilowattórával megtenni közel 300 kilométert

A szegedi egyetem ilyen menő elektromos autóval próbál 1kilowattórával megtenni közel 300 kilométert

Bemutatták a Shell Eco-marathon Europe versenyen induló három magyar csapat autóit kedden a Hősök terén; az energiahatékonysági versenyen több mint 150 csapat tesz kísérletet új távolsági rekord felállítására július 1. és 5. között Londonban.