175 szociális gondozott halt bele a koronavírusba Csongrád-Csanád megyében eddig

175 szociális gondozott halt bele a koronavírusba Csongrád-Csanád megyében eddig

Szél Bernadett országgyűlési képviselő többszörös adatkérések és levélváltások után megkapta Müller Cecíliától a szociális otthonok fertőzöttségi és halálozási adatait március 5-ig bezárólag. Ebből kiderül, hogy megyénkben közel 175 gondozott és 0 gondozó vesztette életét a szociális otthonokban.

Szegediek is formálják a Balaton partját, nem feltétlenül előnyére

Török Csongor ezt álmodta a Balaton partjára, nem feltétlenül előnyére

Az országos sajtóban nagyot ment a hír, miszerint Balatonvilágos egykori aligai részén elkezdődött egy gigantikus, 92 lakásos társasház építése a hajdani pártüdülő kerítésétől nem messze. Aki csak a helyi sajtót követi, annak esetleg újdonság lehet, hogy egy, a NER belső köreihez kötődő beruházásról van szó. De hogy is jön ehhez Szeged?

Szerdától a százéves szegedi egyetem emlékezete a téma az AudMax Estéken

A Szegedi Tudományegyetem számára a 2021-es év különös jelentőséggel bír, hiszen éppen száz éve, 1921 októberében kezdődött az oktatás a Kolozsvárról elűzött egyetemen. Az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara az egész évre kiterjedő megemlékezés-sorozattal kíván tisztelegni azok előtt a mesterek, iskolateremtő tudósok előtt, akik ezen az egyetemen oktatva nem csupán az intézmény, de Magyarország hírnevét is öregbítették a legkülönbözőbb tudományterületeken.

Fair trade futónapot szerveznek májusban, ha szabad

Május 8-ára hirdeti meg az újrakezdés jegyében családi futónapját a Keresztpont Egyesület. Tesszik ezt azért, hogy „a fair trade, a méltányos kereskedelem világnapjához időzítve újra együtt legyünk és közösen, reményekkel telve indítsuk újra életünket a koronavírus-járvány mindannyiunkat sújtó nehézségeit szívünkben hátrahagyva”.

13,5 millióból hangolnak 18 lámpát, hogy gyorsítstömegközlekedés menetrendszerűségét

13,5 millióból hangolnak 18 szegedi lámpás csomópontot, hogy gyorsítsák a tömegközlekedést

A SaSMob (Smart Alliance for Sustainable Mobility) program keretében tizennyolc csomópontban avatkoznak be annak érdekében, hogy a tömegközlekedési járművek menetrendszerűsége javuljon. A mobilitási program ezen projektje, amely egyben az egyik utolsó, bruttó 13,5 millió forintból valósul meg – írja a szeged.hu

Népszavazás indult azért, hogy ne csak azok szavazhassanak, akiken átlépett a határ, hanem azok is, akik átlépték a határt

Vasárnap indult az első online népszavazás itthon – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítvány elnöke. A szavazással azt szeretnék elérni, hogy a külföldön élő magyarok is szavazhassanak.

Elkészültek a Széchenyi tér végleges tervei, kár hogy nem lesz belőle semmi

Elkészültek a Széchenyi tér végleges tervei, kár hogy nem lesz belőle semmi

Elkészültek a Széchenyi tér ”végleges” tervei, azonban a Botka Lászlónak címzett dokumentációban az áll, hogy a kormány felől nem látszik semmiféle konkrét szándék arra, hogy a kivitelezést pénzügyileg támogassák. Vagyis a projekt határozatlan időre leáll, mert az állam egyelőre csak a tervezésre utalt pénzt. Mi ennek ellenére szemléztük a terveket, megvizsgáltuk, hogy az engedélyeztetéshez összeállított dokumentációban mi szerepel.

Nemesi Pál szerint 5-6 éven belül megépülne a harmadik híd Szegeden

Mint közismert, Nemesi Pál lett a Dél-Alföldi Gazdaságfejlesztési Zónáért felelős kormánybiztos a közelmúltban. Ebben a minőségében beszélt arról pénteken, egy online megrendezett szakmai napon, hogy a Dél-Alföldön a következő tíz évben egyszerre cél a felzárkózás és a versenyképesség javítása.