Folyamatosan járja a várost a próbázó tram-train

Olvasónk küldött arról képeket, amint épp a 003-as számú szerelvény várakozik a Széchenyi téri megállóban, az 1-es posta épülete előtt. Innen a nagyállomás irányába haladt tovább a próbajárat, amely egyre gyakoribb látvány lesz ezentúl.

Megkapták a vasúthatósági engedélyt a tram-train járművek – írtuk még augusztus utolsó napján. Így végül megkezdődhetett az ötvenezer kilométeres futópróba – amelyből 1500 már megvolt korábban –, ennek első állomása Hódmezővásárhely volt, ahol meg is lett az első koccanásos balesete a járműnek. Azonban a képek alapján úgy tűnik, hogy pár napja már Szegeden is róják a köröket – sőt mi több, a teljes vonalon járnak –, amellyel ezt az 50 ezres célt próbálják elérni november-december környékére, hogy aztán elindulhassanak a napi járatok. Igaz, pontos dátumot senki se tud, nagyban függ a próbák sikerességétől.

Mint ahogy arról korábban Kiss Csaba, a Stadler Trains kommunikációs vezetője nyilatkozott, beüzemelték, a fékeket kipróbálták, a szoftvereket beállították, és az infrastruktúrához való kapcsolódást is ellenőrizték mind az öt, a valenciai összeszerelő üzemből eddig megérkezett tramtrain-szerelvényen, és a járművek a minap megkapták a vasúthatósági engedélyt is a hosszú távú próbához. „A járműveknek összesen ötvenezer kilométert kell hibamentesen lefutniuk. Ha a teszt idején olyan hiba lép fel, ami szériahibaként értékelendő, akkor a hiba kijavítása után újrakezdődik a futópróba a teljes flottára vonatkozóan, egyedi hiba esetén ez a lenullázódás csak az adott járműre vonatkozik” – mondta el Kiss.

Fotók: olvasónk