Kína nem akarja, hogy közvetlen vasút legyen Szeged és Ferihegy között

Még január elején írtunk arról, hogy egyre kevesebb az esély arra, hogy a közei jövőben megvalósul az a terv, mely szerint vasútvonal épülhet a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér alá. A HVG információi szerint a vonal mégis megépülhet, csak nem úgy, ahogy azt eddig tudtuk.

A portál egy olyan 2017-es keltezésű dokumentum birtokába jutott, mely szerint a világ legnagyobb, kínai tulajdonú vasúti járműgyártóját, a CRRC-t elkezdte érdekelni a vasút megépítése. Ők felelnének az ütemezésért és a kivitelezésért, míg a Bank of China finanszírozná a tervet.

 

A bibi az, hogy a kínaiak elképzelései szerint a vasútvonal Budapestről kimenne a repülőtérre, és ennyi, nem pedig az eredeti tervek szerint valósulna meg. A MÁV ugyanis azt tervezte, hogy a ma is létező és a repülőtér mellett elhaladó 100a számú vasútvonal ágazik majd ki (ezen a vonalon járnak a szegedi InterCity vonatok is), és a reptér alatt megálló lesz, nem végállomás. A kínaiak elképzelésével szemben utóbbi azért is lenne kedvezőbb, mert így a Debrecen és Szeged felől érkező vonatok egyenesen a repülőtér terminálja alatt állnának meg, így nyújtva közvetlen kapcsolatot a városközpontok és a légikikötő között.

A kínaiak terve egyébként kifejezetten merész, e szerint ugyanis

  • épülne egy harmadik vágány, hogy a MÁV-os vonatok késései ne befolyásolják a reptéri vasutat,
  • épülne 13 híd, összesen 5,5 kilométer hosszan, mivel a pálya egyharmada magaslaton menne,
  • a főváros központját 15-18 perc alatt érnék el a szerelvények, amiket maga a CRRC gyártana,
  • egy jegy bruttó 3175 forint körülre jönne ki,
  • és a vonatok 10-12 percenként, éjszaka is járnának.
A két terv: pirossal az eredeti, kékkel pedig a kínaiaké. Fotó: HVG

Persze bármennyire is jól hangzik ez, a turistákon kívül nem sokan járnának jól vele, nem úgy mint az eredeti verzióval. A HVG több szakmai szervezetet is megkérdezett, és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), és a Közlekedő Tömeg is a MÁV-os verziót támogatják.

Azt persze még nem tudni, melyik változat valósulhat meg. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója még január 16-án azt nyilatkozta a Demokratáknak, hogy még a kormány sem döntött arról, melyik változatot támogatja majd.

 

Nyitókép: iho.hu