Komoly jövő elé tekint az SZKT

IMG_8309

Hihetetlen gyorsasággal végezte el a Szegedi Közlekedési Társaság az első cseh troli felújítását. A január utolsó napjaiban Szegedre érkező Solaris Trollino típusú járművet teljesen szétszerelték és újra is fényezték. Többek között ez volt a témája a hétfőn reggel a Csáky utcai trolibuszgarázsban rendezett sajtótájékoztatónak, melyen Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester és Majó-Petri Zoltán, az SZKT ügyvezető igazgatója mondott beszédet.

 

40 éves a szegedi troliközlekedés

 

A sajtótájékoztató apropóját természetesen az adta, hogy 1979. április 29-én indult meg a szegedi trolibuszközlekedés. E jeles alkalomról mi is megemlékeztünk egy cikkel. Nagy Sándor többek között arról beszélt, hogy mindenképpen érdemes megemlékezni az ilyen és ehhez hasonló eseményekről, és az SZKT ezt meg is teszi mindamellett azzal, hogy nosztalgiajáratokat üzemeltetnek. Továbbá büszkék arra, hogy a városban a napi forgalom lebonyolításán túl szakma bázis is létrejött és olyan szakembereink vannak Szegeden, akik nagy biztonsággal és jó minőségben viselik gondját a város elektromos közlekedésének.

IMG_8318
Majó-Petri Zoltán (b) és Nagy Sándor (j). Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Viszlát múlt, itt van a jövő

 

„Ennek a társaságnak van jövője is, ahogyan a troli ágazatnak is van komoly jövője, hiszen a társaság folyamatosan végez rekonstrukciós munkákat. A mögöttünk lévő használt trolibusz még remélhetőleg Szeged napjáig forgalomba áll és gyarapítja azoknak a járműveknek a sorát, amik a Szegedi Közlekedési Társaság felújítási eredményeiként szolgálják a szegedieket. Ennek is köszönhető, hogy az idén a felét meghaladja az alacsony padlós járműveknek az aránya a szegedi troliközlekedésben” – mondta.

Mindemellett arra is fény derült, hogy ezzel a lépéssel egy újabb járműtípustól búcsúzhatnak el a szegediek, ugyanis a négy Solaris még az 1990-es évek során vásárolt Škoda 14Tr -eket fogja váltani, melyek mára igen elavulttá váltak, akárcsak magas padlós mivoltuk végett is.

„Ugyanakkor a társaság nagyon figyel arra, hogy merre halad, mi a jövője az elektromos közlekedésnek és olyan fejlesztési projektekben is részt vesz, amelyek a jövőt próbálják feltérképezni. Részben a már meglévő Ikarus-Škoda flottával, hiszen azok akkumulátoros járművek, amiknek figyelik a viselkedését, hogy hogyan tudnak részt venni elektromos buszként a közlekedésben” – tette hozzá Nagy.

IMG_8341
Nagy Sándor interjút ad az új járműben. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Új járművek mindenfelé

 

Majó-Petri Zoltán megköszönte a szegedi trolitelep dolgozóinak elmúlt negyven éves munkájukat, és felhívta a figyelmet arra, hogy a mai nap fellobogózva indultak el reggel a trolik. Minden jármű áramszedőin kis háromszög zászlók lengedeznek, az egyiken Szeged 300, másokon pedig Troli 40 Szeged felirattal. Arra is kitért, hogy még idén forgalomba áll mind a négy Solaris, és ezzel a társaság szóló buszait ezentúl kizárólag alacsony padlós kocsik alkotják majd. Az első lengyel troli jelenleg az NKH (Nemzeti Közlekedési Hatóság) engedélyére vár, majd ezt követően próbajáratként láthatják a szegediek mielőtt forgalomba is állna. Az ügyvezető igazgató beszélt a még tavaly beszerzett kis hibrid trolibuszról (mely az alábbi fotón jobboldalt látható) is, melyet az SZKT maga fejleszt egy európai konzorciummal.

„Mi egy olyan hibrid járművön dolgozunk egy európai konzorciummal, ami troliként üzemel a belvárosban, tehát az áramszedőin keresztül tölti az akkumulátorait, majd amikor kiér a városból, lehúzva áramszedőit kvázi elektromos buszként üzemel” – mondta Majó-Petri. Elmagyarázta azt is, hogy minderre azért van szükség, mert egy elektromos busz, ami csak éjszaka a garázsban tud tölteni, tele van rakva akkumulátorokkal, de ha menet közben is tud tölteni a városban, akkor sokkal ésszerűbb keretek között üzemeltethető.

 

IMG_8394
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
IMG_8400
A társaság által épített jármű belső tere. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A tájékoztatón azt is megtudtuk, hogy egy ilyen jármű, tehát egy Modulo (a fenti képen a baloldali) hamarosan akár a szegedi utasforgalomban is meg-meg fordulhat. Ez azonban egy hagyományos elektromos busz, nincs áramszedője.

A 2006-os gyártmányú Solarisokról is esett szó, kiderült, hogy az első darab a 870-es számot kapta, és pár apróságtól eltekintve teljesen elkészült már, a tervek szerint május 21-e előtt még forgalomba áll majd. A 27 ülő- és 70 állóhellyel rendelkező troli honosítása során megkapta a szegedi elemeket is, tehát van bene Wi-Fi, klíma, jegyautomata és utastájékoztatás. A járműről itt mutatunk több képet.

IMG_8383
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A Solarisokon és Modulokon túl egy már ismerős jármű is helyet kapott, méghozzá egy Škoda 21Tr, aminek felújítása szintén mostanában készül el, bár erről bővebben nem esett szó.

IMG_8436
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
IMG_8449
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder