Lebontják az újszegedi vasútállomást

A SzegedMa kereste meg a MÁV-ot azzal, hogy mik a tervek az épületre vonatkozóan. A vasúttársaság azt közölte, lebontják. Pontos időpont egyelőre nincs.

Mint azt kihangsúlyozták, a várakozóhely jelenleg is rendelkezésre áll, emellett a helyszínen kerékpártároló kialakítása is folyamatban van. A lebontott épület helyén a terület rendezéséről az önkormányzattal egyeztetnek.

Az épület maga egyébként nem az eredeti, 1903-ban emelt, az ugyanis a II. világháború során megsemmisült egy nagyobb légitámadás során.

Az eredeti állomásépület. Fotó: vasutallomasok.hu

Az állomáson keresztül jártak anno a Temesvárra és Aradra is közlekedő szerelvények, de néhány olyan év is volt, amikor az Orient Express is áthúzott itt. Az állomáson az elmúlt évtizedekben szinte teljesen elhalt a közlekedés: egy ideig 2 órás ütemes menetrend szerint jártak Makó felé a személyvonatok, ma azonban napi 1 pár jár már csak be (a járványmenetrend nélkül 2-3 lenne).