Majdhogynem üresen járnak az ország vonatai

A koronavírus-járvány miatt körülbelül 80 százalékkal csökkent a vonaton utazók száma a tavalyi év hasonló időszakához képest – mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A nemzetközi forgalomban még ennél is nagyobb a visszaesés: az utasok 97-98 százaléka hiányzik. „Ez azt jelenti, hogy szinte csak Ausztria és Németország felé van naponta pár vonat” – tette hozzá. A hazai adatokra kitérve közölte, a távolsági járatokon az átlagosnál is nagyobb most a visszaesés, ami eléri a 90 százalékot. A MÁV utasainak a felét a Budapest környéki elővárosi forgalom adja, és itt előfordulnak még most is olyan járatok, amelyeknek a kihasználtsága eléri a 40-50 százalékot.

A járatok március 30-a óta tanszüneti menetrend szerint közlekednek, s körülbelül 150-nel kevesebb vonat jár; a válság előtt mintegy 3300 személyvonat közlekedett az országban naponta, most pedig mintegy 3150.. „A vasút közlekedik és a vasúti szolgáltatás – járványügyi helyzet ide vagy oda – zavartalan” – fogalmazott a MÁV elnök-vezérigazgatója.