Harmadik napra azért már eléggé rutinos SZIN-ezővé válik az ember. Barátságos mosollyal, tegezve köszön a szekusoknak a bejáratnál, kérés nélkül nyitja ki a táskáját, és még akár testüregmotozással kapcsolatos poénokat is megenged magának, bízva a karhatalom elnéző kedvességében.
Szokás szerint megint késésben voltunk, így Krúbi előtt csak egy sörre volt idő, ami olyan gyorsan tűnt el, mint a négyórási zivatar nyomai. A Bomba Gold Stage tele volt. A füllesztő melegben párologtunk, miközben Dj. Meghajtó és Krúbi a színpadra lépett, és a tinilányok sikolyai közepette kezdetét vette a műsor. Természetesen a Pesti est című művével kezdte a srác, amit mindenki énekelt vele együtt. Már az elején hatalmas hangulatott teremtett, amit a szám végén elénekelt, Majka Belehalok dalának pár sorával koronázott meg. Zseniális reflektálás volt ez a művész és Majka nemrégiben lezajló konfliktusára, melynek kiváltó oka, hogy a TV2 műsorvezető reklamált, amiért ő nem kapott Fonogram Díjat, Krúbi meg igen. Mondjuk Krúbi át sem vette, menő.
Fotó: Balogh Gergő / Szegeder
Kicsit mondjuk több politikát vártam a szegedi koncerttől. Krúbi lehet, hogy a másik nadrágjában hagyta aznap reggel lázadó hevületét. Pár szám erejéig azért előkerültek közszereplők, így Orbán és Feri sem úszta meg szárazon. Reméljük az elhangzott sorok nem csak jólhangzó frázisokként égnek el a fiatal generáció ajkain, hanem sikerül a mostaninál tudatosabb közélet és politika fogyasztókat konstruálniuk. Krúbi egyébként szívvel lélekkel, tele energiával tolta le a koncertet, amit a közönség is nagyon díjazott.
Félve ugyan, hogy lemaradtunk egy pár számról, a Fonó Színpad felé vettük az irányt, ahol elméletileg a Csaknekedkislány már kb. húsz perce a húrok közé csapott. Hmm. Nem így volt, s a nézők közé beépített informátoraink meg is erősítették, hogy a srácok a SZIN-re időzítették maratoni hangolásuk Guinness Rekordját. A koncert ennek következtében fél órával később kezdődött, ám a beállás még az első pár szám közben is tartott. Végül összeállt a dolog, a jólcsengő dallamok hatására nagy tánci-tánci kerekedett. Waldo is meglett.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Pár sör múlva már a Royal Aréna sátrában találtuk magunkat, ahol Bérczesi Robi tartott önsegítő csoportterápiát: kezdődött a hiperkarma. Ez a zenekar még mindig elképesztő lendülettel és odaadással dolgozik. Maga a tény, hogy a szövegek java a művész drogos vízióinak, szorongásainak terméke, és az, ahogy erre a közönség reagál, elképesztő módon szenteli meg a perceket. Robi kiáll, elmondja, hogy mizu vele, a közönség meg felemeli, megbocsát, és vele együtt dolgoz fel. Zseniális.
Fotó: Balogh Gergő / Szegeder
Nem annyira nagy valami, de külön tetszett egy jelenet, ami szintén a hiperkarma koncertjén zajlott le. A színpadot a nézőtérről elválasztó kordonon két szekus állt, egy fiatalabb lány, és egy fiatalabb srác. Észrevettek valakit, aki a rágyújtott a sátorban, és kézjelekkel kezdték neki jelezni, hogy cigarettával nem tartózkodhat bent. A néző ezt felismerte, kiment, amit a szekusok köszönő kézjelekkel, a hüvelykujjuk feltartásával nyugtáztak. Több kellemetlen szekus tapasztalatom után, melyeket más fesztiválokon szereztem, ez a jelenet különösen kedves volt.
Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder