Porsche Taycan is jött, de Nissan Leafeket adtak át Szegeden a Belvedere palotánál

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán Szegeden tartott sajtótájékoztatót, ahol három, a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft. által vásárolt Nissan Leaf típusú elektromos autót adott át.

A fehér, fekete felnis Porsche Taycanról sajnos nincs fotóm, mert más ügyben evett arra a fene, időm nem volt lekapni, visszafele pedig már nem volt ott. Nem tudni ki jött vele, de elképzelhető, hogy a rendezvényen részt vevők egyike, mivel volt ott két Tesla is.

Steiner Attila az átadón elmondta, 2020 nyarán iktatták törvénybe, hogy 2050-re Magyarország klímasemleges lesz, míg tavaly februárban meghirdették a klíma- és környezetvédelmi akciótervet is. Utóbbi egyik fontos célja, hogy az összes emisszió mintegy ötödéért felelős közlekedési szektort zöldebbé tegyék. 2016 óta 20 milliárd forinttal támogatták a tisztán elektromos hajtású járművek beszerzését, aminek köszönhetően idén januárban már több mint 25 ezer zöld rendszámú autó futott az utakon.

Idén 7 milliárd forint állt rendelkezésre három pályázaton keresztül ilyen célra, ebből a személytaxi-szolgáltatók számára kiírt 3 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőség még nyitva áll – mondta. Az államtitkár közölte: a Volánbusz 100 elektromos autóbusz beszerzésére írt ki tendert, amelynek eredménye év végén, jövő év elején már látható az utakon. Erre Szeged városa is pályázott egyébként négy járművel, erről a korábbiakban többször is írtunk. A minisztérium továbbá minden hónap elején fogja támogatni az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését is.

Steiner emlékeztetett: idén július 1-től betiltották az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát; 2022-től a 25 ezer lakosnál nagyobb városokban csak e-buszok közlekedhetnek; és 2025-ig a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátású mátrai erőmű technológiai átalakítása is megvalósul. Már több mint egymillió fát ültettek, de folytatják a fásítást: szeretnék, ha 2030-ra az ország területének 27 százalékát erdő borítaná.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A „Tisztítsuk meg Magyarországot!” elnevezésű akció keretében több mint 30 ezer tonna illegális hulladékot szállítottak már el. A politikus elmondta, az akciótervhez piaci forrásokat is igénybe vesznek, eddig háromszor bocsátottak ki úgynevezett zöld kötvényt, a legutóbbin, április 22-én hétszeres volt a túljelentkezés, így folytatják a programot.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Szeged városával együttműködve szeretne a Belvedere-palotával szemközti területen egy elektromosautó-töltőt létesíteni, ahol az önkormányzathoz e-autóval érkezők az ügyintézés ideje alatt díjmentesen tölthetnék a járműveiket – mondta a rendezvényen Gémes László, a megyei önkormányzat elnöke. Felidézte, az önkormányzat 30 millió forintos uniós támogatásból már kidolgozta a klímastratégiáját, egyszer használatos műanyagokat eddig sem használtak, szelektíven gyűjtötték a hulladékot, és számos fiataloknak szóló, szemléletformáló programot valósítottak meg a klímavédelem érdekében. (via MTI)

 

Nyitókép: Szeged, 2021. július 21. A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft. által vásárolt három Nissan Leaf elektromos autó átadásukon Szegeden, a Belvedere-palota bejáratánál 2021. július 21-én. A gépjárműveket Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára adta át. Fotó: MTI/Rosta Tibor