Elért Szegedre két, egymástól 1435 milliméterre lefektetett sínszál, és a város élete örökre megváltozott. 1854. március 4-én lett vasútja a városnak.
A vasút a 19. század elején olyan volt, mint manapság az űrrepülés: visszamaradott és a legtöbb ember számára elérhetetlen. Az első igazi, azaz nem lóvontatású vonalak Európában már a század elején megjelentek, de ezek még korántsem hasonlítottak a maiakra. A mozdonyoknak például nem volt fülkéje, de sebességre is épphogy vertek egy lovasfogatot. Sokan már ekkor temették a vasutat, mondván úgy sem lesz belőle semmi, de az ágazat folyamatosan fejlődött, és 1846-ban betört Magyarországra is.
Az ország első vasútja Pest és Vác között épült fel, a második Pest és Szolnok közt. 1845-ben már Szeged is tudta, hogy vasút nélkül hatalmas fejlődési lehetőségtől esne el, így 50 000 forinttal támogatták is az építést, melynek tervei 1847-ben készültek el. Ekkoriban még semmi különös nem volt abban, hogy az ország első hosszabb vasútvonala Szegedre épül, hiszen Szeged volt a második legnépesebb város a mai Budapest után (1857-ben 62 700 fős lakossággal). Szegeden ekkor többen éltek, mint Temesváron, Debrecenben, vagy éppen Pozsonyban.
A vasutat az Osztrák Délkeleti Államvasút Társaság építtette, és már bőszen feküdtek a sínek dél felé, amikor 1852-ben eldöntötték, hogy a vonalat meghosszabbítják Temesvárig. Többen érveltek az ellen, hogy a vasút Szegednél keresztezze a Tiszát, de végül győzött a logika, és 1856 nyarán aláírták a szerződést a világhírű szegedi vashíd megépítéséről.
A vonalra külön vasúti járműparkot is kellett rendelni, aminek része volt
- 8 gőzmozdony,
- 9 I. osztályú,
- 16 II. osztályú,
- és 26 III. osztályú személykocsi,
- 160 fedett és 40 nyitott teherkocsi,
- illetve 5 kalauzkocsi.
A Cegléd és Szeged közötti vasúti pálya építése szépen haladt (Pest és Cegléd között már megépült a szolnoki vonal részeként), 1853. szeptember 3-ára elkészült az első, 58 kilométeres szakasz Kiskunfélegyházáig, majd a következő 60 kilométert Szegedig is befejezték hónapokon belül, így a következő év március 4-én már Szegedre is begurult az első személyvonat.
A Félegyházától Szegedig vivő vasut e napokban nyittatott meg a közönség használatára, így Bécsből egy nap és éjjel Szegeden lehetni. A hajdani bölcsek idejében ez utra sáros időben két hét kellett – írta a Vasárnapi Újság március 5-én.
Az ekkor készülő gyenge teljesítményű mozdonyok végett azonban ekkoriban még jóval lassabban haladtak csak a vonatok, és egy 1854. október 17-én kiadott menetrend szerint a menetidő Pest és Szeged között tíz óra volt.
Nyitókép: illusztráció. Fotó: Miklós Lajos / Fortepan