Hatvan nyugdíjast érdekelt, hogy Mészáros Lőrinc ellopott egy szegedi fürdőt

Hatvan nyugdíjast érdekelt, hogy ellopták a szegediek fürdőjét

Jó hatvanan vettek részt a csütörtökön délután az újszegedi Napfényfürdő Aquapolis előtti téren rendezett tüntetésen, mely elsősorban azért szerveződött, mert brutálisan megdrágultak az évesbérlet-árak egy hónapja. A történet hátterében azonban ott van az is, hogyan lett közfürdőből magánkézben tartott vállalkozás, ahol már egyáltalán nem érdek, hogy az átlagember számára elérhetőek legyenek.

Toroczkaiék tüntetést szerveznek a Napfényfürdő elé

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke tüntetést szervez 2021. június 17-én 17 órára a fürdőépület elé. „Emeljük fel szavunkat, és követeljük azt, hogy legalább a Csongrád-Csanád megyeiek, a szegediek kapják vissza kedvezményeiket, vagy tudjanak ide úgy járni úszni minden nap, mint korábban” – mondta, zárásként hozzátéve, hogy küzdjünk az oligarchák ellen.

1 millió 116 ezer forintba kerül mostantól a korlátlan évesbérlet a Napfényfürdőbe

1 millió 116 ezer forintba kerül mostantól a korlátlan évesbérlet a Napfényfürdőbe

Olvasónk keresett meg minket történetével, pontosabban a Napfényfürdő drasztikus bérletár-emelkedésének történetével kapcsolatban. Aki minden nap szeretne ugyanis a fürdőbe belépni, ezentúl több mint tizenegyszer annyit kell fizetnie, mint az őszi bezárások előtt. A fürdő szerint nem lehet ilyen mértékű emelkedésről beszélni, bár nem részletezték, hogy miért nem.