Minden, amit eddig tudni lehet az új korlátozásokról

Minden, amit eddig tudni lehet az új korlátozásokról

4219 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 90 988 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 90 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2063 főre emelkedett, 21 232-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 67 693 fő, ennek 25%-a, az elhunytak 31 %-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 4871 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 355-en vannak lélegeztetőgépen.

Templomromboló időket élünk Orbán Viktor szerint

Templomromboló időket élünk Orbán Viktor szerint

A kormány ezután is kész a Magyarországi Református Egyház mellett állni, amikor majd az országos tisztújításuk után „új lendülettel fognak a magvetéshez, a vetés gondozásához és a betakarításhoz” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a reformáció emléknapján a csömöri református templom felépüléséért tartott hálaadó istentiszteleten.

Járvány ide vagy oda, jön a 13. havi nyugdíj

A kormányfő a Facebookon közzétett videójában az Idősügyi Tanács ülése után közölte: „a legfontosabb téma a 13. havi nyugdíj volt, hiszen mindenkit az izgat, hogy miután a járvány nemcsak az embereket, hanem a gazdaságot is megviseli, vajon lehetőség lesz-e a arra, hogy a korábban vállaltak szerint a 13. havi nyugdíj visszaépítése megkezdődjön”.

Európa istentelen kozmosszal, a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik

Orbán: Európa istentelen kozmosszal, a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik

Száz évvel a világháborús vereség és a trianoni diktátum után „a túlélés bajnokaiként állunk az európai történelem színpadán”, nincs a világon egyetlen nemzet sem, amely kibírt volna ilyen száz évet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Összetartozás emlékhelyének átadásán, csütörtökön Budapesten.