Négycsillagos, ötven szobás, kápolnás szállodát épít a stadion mellé az egyházmegye

Négycsillagos, ötven szobás, kápolnás szállodát épít a stadion mellé az egyházmegye

Ismét megjelent egy közbeszerzés a Szeged-Csanádi Egyházmegye megbízásából. A tegnapi felhívásban a Tóth Péter-ház felújításához, míg most egy új építésű, négycsillagos szállodához keresik a kivitelezőt, akinek egyben a kivitelezéshez szükséges terveket is el kell készítenie.

Így néz most ki belülről a város legmenőbb elhagyatott épülete

2

Évtizedeken át volt a város egyik szégyenfoltja az eredetileg Kass Vigadóként 1897-ben megnyíló, majd később Hungária Szállóként a Stefánián 1976-ig üzemelő óriási épület, mely előtt sokáig még a Felső Tisza-parti villamos is megállt. Sokáig üresen állt, néha kiállításoknak adott helyet a romos szálló, 2014 nyarán pedig újból megnyitotta kapuit, először sörkertként, majd éjszakai szórakozóhely funkcióval kibővülve, azóta pedig már menüs étterme is van. Mindezek azonban csak a földszintet, annak is csak egy részét foglalják el, az emeletek és a hotelszobák, a kupolaterem, a főlépcsőház mind továbbra is rejtve maradt a szemek elől.

 

Most azonban újabb hír röppent fel, miszerint a kupolateremben, ahonnan az emeletekre vezető főlépcsőház is vezet, diszkót alakítanak ki, hogy hamarosan ott szórakozhasson a városlakók zöme. Hogy ez mikor lesz kész, azt még senki sem tudja, mindenesetre jó látni, hogy folyamatosan bővül a Hungi, reméljük egyszer felújítva is láthatjuk, bár őszintén baromi jó hangulata van így, hogy alapból egy romkocsma-érzésű hely, mégsem a hagyományos régi gyárépületben, hanem egy századfordulós hotel halljában.

Az elmondható, hogy sok más szegedi épülettel ellentétben a Hungária funkciója sosem változott, mindig is a szórakoztatás és a dicső vendéglátóipar szolgálatában állt 120 évvel ezelőtti megnyitása óta.

Galériánkban megmutatjuk, hogyan is fest az épület 2017 májusában.

 

1
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Continue reading “Így néz most ki belülről a város legmenőbb elhagyatott épülete”