Vasárnaptól újra a Nyugatiba járnak a szegedi IncerCity-k

Július 18-ától, vasárnaptól visszaáll a karbantartás előtti forgalmi rend, a munkák ideje alatt más budapesti állomásokra átirányított vonatok visszatérnek a Nyugatiba – közölte a MÁV. A csarnok tanévkezdésre várható újranyitásakor komfortosabb környezet, jelentősen jobb állapotú pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés várja az utasokat a vasúttársaság ígéretei szerint.

Az éves szinten – járványhelyzet időszakát leszámítva – mintegy 18 millió utast fogadó, 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlan volt a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett. A napi átlagosan több mint 500 vonatot fogadó és indító pályaudvar infrastrukturális megújítása kiemelt cél a vasúttársaság fejlesztési terveiben az esztétikai felújítások mellett, hogy a forgalom július 18-i újraindulásakor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés is várja az utasokat. Átlagosan naponta több mint 150 fő dolgozott a különböző munkaterületeken.

A karbantartás részeként megvalósult számos korszerűsítési és komfortjavító intézkedés is:

  • javították a felsővezetéki hálózatot és a vágányokat,
  • váltókat, talpfákat cseréltek,
  • megújult az utastájékoztatás,
  • megkezdődött az akadálymentesítés kiépítése,
  • korszerűsítették a biztosítóberendezéseket,
  • több mint három kilométer vágányt építettek át,
  • vágánycserét végeztek mintegy 1600 méteren,
  • a felsővezeték-hálózaton több mint 5 kilométeren cserélték a kereszttartókat és az azok alatti, 4200 darab iránysodronyt,
  • 1400 darab porcelán szigetelő helyett pedig kompozit szigetelőket építettek be.

Ezek eredményeként javul a berendezések működése, jelentősen csökkenhet a meghibásodások, az üzemzavarok száma. Az elvégzett munkáknak köszönhetően megelőzhető a sebességkorlátozások bevezetése. A munkálatok jelentős mértékben javítják a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, valamint összességében a pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát.

Korszerűsítették a hangos utastájékoztatási rendszert, valamint a tájékoztatótáblákat, két nagy táblás – Keleti pályaudvarihoz hasonló – LED falat telepítettek. A peronok aszfaltburkolatát 16 400 négyzetméteren cserélték. Rendbe tették a lépcsőlejárók mellvédfalának márványburkolatát, valamint a 11. és 12. vágány közötti két lépcsőlejárót. Új és felújított padokat, szemeteseket helyeztek a peronokra és a csarnokba. A csarnok tetőfelújítása augusztus végéig tart, a teljes tetőszerkezet átépítése pedig 2022 második negyedévében fejeződhet be a tervek szerint.

Az akadálymentesítés részeként – egy brüsszeli metróvonal és néhány olasz állomás után – Európában az elsők között a Nyugatiban megkezdődött a vak és gyengénlátó utasok részére okos taktilis vezető- és veszélyjelző sávok kialakításra. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége képviselőivel egyeztetve 2022-ig először a vágánycsarnokban, valamint a csarnokon kívüli peronok mentén; a II. ütemben pedig a keresztaluljáróban és az oldalcsarnokban is kialakítják az okos taktilis sávokat. Ezeknek a jelzéseknek a célja, hogy talppal vagy segédeszközzel érzékelhető információt szolgáltassanak a környezetükben található akadályokról, veszélyhelyzetekről, illetve a biztonságosan használható közlekedési folyósokról. A rendszer akár a napi változásokat is tudja majd kezelni. A rendszer használójának a Bluetooth-szal felszerelt botja, a járófelülethez érintve érzékeli a címkékből érkező rádiójeleket, és továbbítja az információkat egy mobiltelefonos applikációnak, ami hangosan felolvassa az instrukciókat, melyeket egy letölthető térképről nyer ki a rendszer. A pályaudvar Teréz körút felőli akadálymentes megközelítésére új rámpát is kialakítanak, az Örökségvédelmi Hatósággal egyeztetettek szerint.

A pályaudvar tetőfelújítása során felépített állványzat után ismét megdőlt egy rekord a Nyugatiban. Ennyi idő – az átfogó karbantartás egy hónapja – alatt, ilyen összetett, szinte minden szakmát felölelő vágányzár még nem volt. A MÁV és leányvállalata, a MÁV FKG saját munkavállalói és számtalan külsős szakértő, szakember, összesen több mint hatszázan, a szélsőséges meleg ellenére fegyelmezetten, az ütemtervek szerint végezték munkájukat. Az új tetőt pedig letesztelte a természet. A néhány napja hirtelen lehullott nagymennyiségű csapadék nem tudott kifogni rajta, a csarnok mindenhol száraz maradt belül.