Kétségtelen: legismertebb építményünk a Fogadalmi templom, mely közel egy évszázada a város legfőbb jelképe. A XX. században képeslapok, manapság szelfik ezrei hirdetik a katedrálist, néhány hete pedig egy az egész országot bemutató turisztikai videó záróképét adta. 1930. október 24-én Horthy Miklós jelenlétével szentelték fel Magyarország egyetlen, múlt században emelt székesegyházát.
Szeged épületeinek ilyen jeles évfordulóin általában a teljes történetüket le szoktam írni, a Fogadalmi templomé azonban olyannyira összetett, hogy most inkább csak az átadására fókuszálok. Miután az 1913-tól – egy háborús megszakítással – 1930-ig tartó építési munkálatokat befejezték, sor kerülhetett a nagyszabású avatóünnepségre. Nem is tudom, volt-e valaminek ennyire várva-várt avatása valaha Szegeden. Talán az 1948-ra újjáépült egyetlen állandó Tisza-hidunknak, bár ott lehet csak a propaganda torzítása miatt érezhetjük úgy, hogy az egész univerzum velünk ünnepelt azon a bizonyos novemberi napon.
Fogadalomtól avatásig
Egészen elképesztő, hogy mennyi ideig tartott felépíteni a Dómot. Annak megépítését ugyanis egy évvel a várost romba döntő óriási árvíz után, 1880. november 28-án fogadták meg. Felszenteléséig néhány hét híján fél évszázad is eltelt, egészen pontosan 49 év, 10 hónap és 27 nap. Építeni “csak” 27 évig építették (kivéve ugye a háborús éveket), az idő nagy része a helyszín kiválasztásával, valamint a költségek fedezetének összegereblyézésével telt. Utóbbihoz például rengeteg földjét adta bérbe a város, de nagyon sokan adakoztak is, igazi közös ügy volt. Olyan, amilyenek ma már nem léteznek.
Maga az avatás egy ötnapos ünnepség keretein belül zajlott. Ekkor adták át a templomot körülölelő Dóm teret, és a méretes Horthy-domborművel kiegészített Dömötör tornyot is. Illetve az ötezredikként megépült népiskolát is (ez a mai Rókus I-es), de ez egy másik történet.
Október 24-én előbb elhelyezték a templomban a Glattfelder Gyula püspök által Muranoból hozott Szent Gellért ereklyét, majd délben a város díszközgyűlése díszpolgárrá avatta Klebelsberg Kunót. A kultminiszter ekkor azt mondta, nem elég neki, hogy Szeged művelt város, gazdaggá is kívánja tenni. A felszentelési misét Angelo Rotta olasz katolikus pap végezte, aki Magyarországon 1930. és 1945. között volt pápai legátus. Az avatásról valamennyi fővárosi lap is beszámolt a helyieken túl. A Kis Ujság nevű, Jobb jövendőnket zugatja a szegedi Fogadalmi templom orgonája címmel írt cikket az eseményekről:
„Szeged városában zászlók lengenek, harangok zugnak és az ország minden tájékáról ünneplő szívvel ünneplő seregek vonulnak ezrével Szeged felé. Tiz esztendő óta tartó szakadatlan munkájának eredményét adja át Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter nemcsak Szeged városának, hanem az egész nemzetnek. A Fogadalmi templom felszentelése, az Egyetem zárókőletételének, az ötezredik népiskola avatásának napjai ezek. Összeesnek az ünnepségek a Csanádi egyházmegye alapításának 900 éves fordulójával, amelynek magasztalására Serédi Jusztin hercegprímás is Szegedre utazott.”
A harmadik Szeged
A helyi sajtóban folyamatosan téma volt a Fogadalmi templom. 1930. október 24-én, pénteken reggel A harmadik Szeged címmel jelent meg az aznapi Délmagyarország vezércikke. Ebben a névtelen szerző egy egészen érdekes, mára bizonyosan újragondolást érdemlő teóriát vezet elő, mi szerint a város nem közelmúltbeli történetét három fázisra érdemes osztani: a 19. századi, rendszertelen, mezővárost idéző; az árvíz utáni királyi; valamint az akkor kialakuló, egyik korábbihoz sem fogható Szeged. Egészen pontosan így fogalmaz:
„Az első Szeged volt a mult század háromnegyedének patriarkális vidéki városa, amely a multakból Mező-Szeged hagyományait hozta magával. Rendszertelenül terült szét a Tisza partján a régi vár körül, kevés volt a kohézió, mely összeforrasztotta volna a Felső- és Alsóvárost és Palánkot. Hiresek voltak nagy vásárai, kulturáját a kegyes atyák oskolája és Dugonics András emléke képviselte. A negyvennyolcas időkből fölötte lebegett Kossuth mondása: Szegednek népe, nemzetem büszkesége, elárvult hazámnak egyetlen oszlopa.
Az első Szegedet az árviz söpörte el. Nyomába lépett a második Szeged, a királyi biztosság városa. Ezt a Szegedet még valamennyien, akik már megjártuk a dantei emberélet utjának felét, ismerjük. Az öregebbek látták a város szintjének emelését, a körtöltés gyűrűjének elkészültét, a hid építését, a fiatalabbak pedig a házak sorakozását, a keretek betöltését és egy fejlődésében bizó, akarásában erős vidéki város képének kialakulását. Azokon kivül, amit gazdaságiakban termelt ki magából, ez a Szeged lendítette fejlődésének útjára Mikszáthot, Gárdonyit, Tömörkényt. Összetételében egyszerű volt ez a Szeged is. Dankó Pista hegedűje szólaltatta meg érzésének húrjait.
Ma, a háborúnak vérzivatara után, de még mindig a megpróbáltatások hullámgyűrűinek közepette, kapujában állunk a harmadik Szegednek. Se a külső képe, se a lelke ennek a Szegednek nem olyan egységes, mint volt a másik kettőé. Méreteikben a régiek számára ismeretlen tömegek, az Alföld homokján eddigelé otthontalan formák sarjadoznak a régi polgár-város zuguccáinak és sikátorainak helyén s a várost domináló Tisza helyett a város kezd uralkodni a szerető emlékek és a romboló haragok folyója fölött. Lelkiekben is ujszerű, idegen feladatok elé került a város, melyeknek nem hiányoznak a nehézségei, összeütközései. Kapujában állunk a nagyvárossá átfejlődő harmadik Szegednek, amelynek a fejlődés során kell majd megtalálni egységét nemcsak az architektúrában, hanem a feladatok átérzésében és megvalósításában is.”
Ázott zászlók, komor levegő
Maradva a helyi sajtónál, az ünnepségek másnapján innen egy részletesebb beszámoló maradt ránk. Sőt, valamelyest keservesebb is, hiszen a Délmagyarország munkatársa rögvest azzal vezeti fel cikkét, hogy az előző napi eső „alaposan belekontárkodott” a műsorba, sőt mi több, „sokat rontott az ünnepségek hangulatán”. „A házak ormaira, a tornyokra kitűzött zászlók elázva, ernyedten lógtak bele a ködös, komor levegőbe, az aszfalton nagy tócsákban gyült össze az esőviz, az emberek kifeszitett ernyők alatt menekültek a szünni nem akaró eső elől fedél alá” – írta.
Mint beszámolójából kiderül, a városháza – ahol a díszközgyűlés zajlott – előtt lovasrendőrök álltak őrséget, valamint dísznövények és pálmák adták a hangulatot. „Zsúfolt padsorok, feketeruhás városatyák, roskadozó karzatok. A közgyűlésen a szociáldemokrata városatyák elvi álláspontjuk miatt nem jelentek meg.” Az egyórás késéssel indult közgyűlésen jelen volt Foerk Ernő, a Fogadalmi templom eredeti terveinek átdolgozója is (erre azért volt szükség, mert Schulek Frigyes, az első tervek készítője idő előtt elhunyt).
Meglepő módon azonban, csekély írás jutott csak magának a templom ünnepségének. Az egész címoldal a díszközgyűlésről szól csak, az egész második kizárólag a kultminiszter díszpolgárrá avatásáról. A harmadik oldalon írnak a Fogadalmi templom felszenteléséről, de csak fél oldalon, egy képpel illusztrálva. Mellette már véres brazil forradalomról, kétszázhatvan-áldozatos német bányaszerencsétlenségről olvashatunk, de a magyar gyártmányú Radion mosószer reklámja is az oldalra fért még. Ok azonban nincs búslakodásra, hiszen fennmaradt valami sokkalta értékesebb egy újságcikknél, ugyanis az eseménysorozat benne volt a Filmhíradóban:
Nyitókép: a Dóm bejárata 1933-ban. Fotó: Fabriczius/Bodnár / Fortepan