1944. május 14-én elindult az első vonat Auschwitzbe. A Nyíregyházáról a lengyel városba tartó közel félezer kilométeres utat szűkös marhavagonokban tették meg az addigra már emberségüktől megfosztott zsidók. Ezen a héten azonban valami más is történt, pár száz kilométerre Nyíregyházától. Ugyanis 17-én Szeged városában megszületett az a polgármesteri rendelet, amely elrendelte, hogy zsidókat gettókba kell elzárni. De ne siessünk ennyire előre.
Miután sárga csillag viselésére kényszerítették a zsidó lakosságot, egyre jobban felgyorsultak a folyamatok. A Belügyminisztérium április elején azzal ült össze, hogy előkészítsék a gettók felállításának tervét. A „Zsidók lakhelyének kijelölése” címszóval történő megbeszélésen meghatározták, pontosan milyen ütemterv szerint fog zajlani a gettósítás. Az utasítás szerint az ország északkeleti részéről kezdtek, és onnan haladtak végig a tíz csendőrkerületen az ország belseje felé. Először Kassa, Kolozsvár és Marosvásárhely, majd Sopron, Komárom, Pécs, Debrecen, Szeged és Miskolc következett, melyeket Budapest zárt. Az egész célja az volt, hogy a hazai zsidóságot fizikailag is elkülönítsék a lakosság többi részétől. Ez a magyar rendőrségnek és csendőrségnek a feladata volt, a németek csak mint tanácsadó vettek részt.
Egy zsidó legfeljebb 14 napra elegendő élelmet és 50 kilogramm csomagot vihetett be magával. A gettósítás a következő forgatókönyv szerint zajlott: előbb a környező falvak lakosságát terelték be a városok zsinagógáiba, majd pár nap múlva őket, és a város zsidóit vitték a gettóba, amelyek általában tégla- vagy más gyárak voltak. Természetesen e folyamat során a zsidó lakosság vagyonát is elkobozták, a szegediek értékeit például a zsinagógában halmozták fel. Ettől a pillanattól kezdve
minden tárgyuk és értékük a magyar állam tulajdonát képezte.
A gettók felállítása viszonylag gyorsan haladt, április 23-ig már 150 ezren éltek elkülönítve. Három nappal később, április 26-ára befejeződött a Délvidék zsidóinak gettózása is. Miközben a folyamat szépen haladt nyugat és dél irányába, az első városokból elkezdték a deportálást is.
Azokban a városokban, ahol még nem kezdték meg a gettók felállítását, sokáig fogalmuk nem volt a lakosoknak, hogy mi vár rájuk. A szegedi zsidók akkor érezték meg, hogy valami nem stimmel, amikor több délvidéki város zsidó lakosságát ideiglenesen átköltöztették a városba május elején. „A Tisza folyó nyugati partja mentén élőket a Bácska keleti részéből Szegedre vitték. A Szegedre szállított délvidéki zsidó közösségek közé tartoztak Ada, Mohol, Szenttamás, Törökkanizsa és Zenta zsidói. A szegedi rendőrség 1944. május 10-i jelentése szerint a bácskai településekről Szegedre szállított zsidók száma 2226 volt. 736 családból álltak, melyekben 601 férfi, 1081 nő és 584 gyermek volt” – áll A magyar Holocaust I-II. című könyvben.
A szegedi zsidók nem tévedtek, tényleg valami rossz közeledett feléjük, és ez akkor vált teljesen bizonyossá, amikor 1944. május 17-én – egy napon az első, Nyíregyházáról induló vonattal – a város vezetése elrendelte a szegedi gettó létrehozását. Ezt egyébként a vezetők már korábban tudták, hiszen Tukats Sándor főispán már április 29-én kiadta erre a parancsot Tóth Béla polgármester-helyettesnek.
A szegedi gettó a Bús Péter, Jósika, Korona (Hajnóczy), Margit (Gutenberg) és Polgár (Gogol) utcákból állt, de beletartozott még a Valéria (Bartók) tér is. Ezen a területen voltak azok a házak, ahol a zsidók élhettek tovább. A helyi katolikus és protestáns személyek kérésére azonban a keresztény hitre áttért zsidókat külön helyezték el a Kelemen utca 11-be, a Polgár utca 24-be és a távolabbra eső, a Nagyállomás melletti Szent Ferenc utca 8-ba.
A szegedi gettóba 8617 zsidót koncentráltak össze, melynek kevesebb, mint a fele élt korábban is a városban. A többi több ezer ember a környező nagyobb városokból, úgymint Makó és Hódmezővásárhely, illetve falvakból, például Deszkről, Szőregről, Kistelekről, Magyarcsanádról vagy Horgosról érkezett, bár voltak távolabbiak is, akiket például Kalocsáról hoztak.
A Holokauszt szegedi eseményeivel foglalkozó cikksorozatunk első része itt olvasható.
Felhasznált irodalom: Ha egyszer Szegedet megkérdeznék…, Hetven éve indultak az első vonatok Auschwitzba
Nyitókép: a régi zsinagóga. Fotó: VÁTI / Lechner Fotótár