Salamon István a járókelők számára csak egy átlag polgár mindannyiunk közül, a kedves szegedi doktor úr történetét nem tudjuk, mikor szembe jön velünk az utcán. Ezért éreztük fontosnak, hogy beszélgessünk vele: az ember hajlamos elhessegetni egy kérdést, míg ki nem derül, hogy a szomszédjával, barátjával – esetleg az orvosával – is megtörtént. A személyes vonatkozás által pedig hirtelen fontosabbá válhat a témakör.
Méretes szerelvény volt, mégsem a kényelem volt rajta az első szempont. Harmadosztályúnak sem mondható fedélzetén egészen pontosan 3199 fő zötyögött azon a bizonyos vasárnapon. Másnap már Kassán haladt át, majd kedden megérkezett a végállomásra, Auschwitz-Birkenauba. 1944. június 25-ét írunk.
Felkerestük Szeged botlatóköveit, és utánajártunk, ki is áll a Holokauszt talán legeredetibb emlékezésmódja mögött.
1944. május 14-én elindult az első vonat Auschwitzbe. A Nyíregyházáról a lengyel városba tartó közel félezer kilométeres utat szűkös marhavagonokban tették meg az addigra már emberségüktől megfosztott zsidók. Ezen a héten azonban valami más is történt, pár száz kilométerre Nyíregyházától. Ugyanis 17-én Szeged városában megszületett az a polgármesteri rendelet, amely elrendelte, hogy zsidókat gettókba kell elzárni. De ne siessünk ennyire előre.
Az Élet Menete Alapítvány és a MÁV közösen elhozta Szegedre mozgó vagonkiállítását.
A tárlat egy marhavagonban mutatja be a magyar holokauszt részleteit, és mesél egy kicsit emberek és családok történetéről, valamint a városokról külön, honnan kiket és hogyan.
A kiállítás témájából adódóan elég nyomasztó lehet, főleg az őszi szürkeségben, de mindenféleképp tanulságos ellátogatni, és beszélgetni egy jót a kiállítókkal.
A vagon a 9. vágányon áll, ami csak azért is érdekes, mert ilyen számú vágány nem igazán létezik. Tulajdonképpen a kilencedik vágány a nulladik, hiszen rögtön mellette van az első, amit a második követ, valamiért azonban mégis a kilences számot kapta, de ez egy másik téma.
Continue reading “Holokauszt kiállítás a vágányon, ami nem is létezik”