A letartóztatásban lévő Joób Márton önkormányzati képviselő tisztségeiből való visszahívását kérték a Fidesz és a KDNP politikusai a közgyűlés pénteki ülésén.

Jó sok vita, még több Joób Mártonozás és kiabálás a szegedi közgyűlés mai ülésén
Egy újabb dolgos nap virradt Szeged közgyűlésére, ugyanis ma kezdődik az őszi ülésszak. A járványügyi előírásoknak megfelelően maszkban és kellő távolságtartással vette kezdetét kilenc órakor a közgyűlés.
Botka: „Valami ÁFA-vitája van a NAV-val Joób Márton úrnak”
Botka László volt ma este a Szeged Televízió vendége. A polgármester beszélt szociális programokról és a gazdaságról is, elsősorban a koronavírus-járvány árnyékában érintve ezeket. Szóba került Joób Márton ügye is, Botka azonban elhatárolódva azt mondta, semmit sem tud az ügyről, csakhogy Joóbnak „valami ÁFA-vitája van a NAV-val”.
Megállapodott a város a kulturális intézményekkel a közművelődésben dolgozók jogait illetően
A kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státusza november 1-től szűnik meg.
Szabó Bálint szerint Botka László játszik a szegediek egészségével, és szórja a pénzüket
A Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője szerint saját magának mondott ellent Botka László, amikor a légi show megtartása mellett döntöttek.
Huszonkét felújított szociális bérlakást adtak át Szegeden
Az önkormányzat 2015-ben hirdette meg bérlakásprogramját. A polgármester a mostani pályázat eredményhirdetőjén elhangzott beszédében elmondta, az elmúlt öt évben 750 lakást újítottak fel és adták át bérlőiknek.

Tápai Péter szerint a városvezetést nem érdekli, hogy mi zajlik az iskolákban
Gondolom sokak számára ismert, hogy az iskola szeptember elsején kezdődik, úgy tűnik ezt csak Szeged városában felejtik el – vezette fel az iskolakezdéssel és a városfejlesztéssel kapcsolatos sajtótájékoztatóját Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnöke, majd összevetette a kormány és az önkormányzat teljesítményét.
Elkészült a vadaspark Indiát megidéző orrszarvúháza
Orrszarvú-bemutató nyílt a Szegedi Vadasparkban vasárnap, a csaknem 180 millió forintos beruházás lehetővé teszi, hogy az intézmény bekapcsolódjon a ritka és veszélyeztetett indiai orrszarvúk (Rhinoceros unicornis) tenyésztésébe.
Hétfőtől újra járható a Csillag tér híres körforgalma
Augusztus 31-től a forgalom visszakapja a Csillag teret és annak körforgalmát (ami anno az első volt a városban) a Budapesti körutat, a Kereszttöltés utcás és a Szilléri sugárutat.

Közösen tekintettük meg az épülő szegedi Tiszavirág uszodát
Szerdán reggel közösen tekintettük meg Botka Lászlóval az épülő uszodát, melynek nevét is beharangozták ma: Tiszavirág lesz. Következzenek helyszínen készült képeink.

Túlesett legnagyobb felújításán a Közművelődési Palota
Húsz hónap elteltével átadták a felújított Móra Ferenc Múzeumot. A várat és a főépületet közel másfél milliárd forintból emelték át a huszonegyedik századba. A péntek délutáni átadón százak vettek részt, a város kulturális és politikai elitje a városlakókkal elvegyülve sétálta körbe az épületeket. Új kiállításokkal is bővült a gyűjtemény, melyet az eredeti, 1896-os vaskulcs újbóli átadásával avattak. Ezt Botka László polgármester nyújtotta át Fogas Ottó múzeumigazgatónak.

A szolidáris polgármester úr
Az igazi politikusoknak illik saját médiát fenntartani, annak véleményszabadságában pedig elvakultan hinni. Botka László is így tesz.

„Botka László becsukta az ablakokat és behúzta a sötétítőt is, hogy ne lehessen látni a külvilágot. Ő meséli el a szegedieknek, hogy mi van odakint”
A politikus a SzegedMának adott interjút annak apropóján, hogy nemrégiben választókerületi elnökké választották, váltva ezzel Kothencz Jánost. Bartók szerint bár a választásokat elbukták, a helyi jobboldal ismét emelkedő pályán van.

Zümmögések és lalázások közepette adták át a Kaszás utcai idősek klubját
Maszkok osztásával és kézfertőtlenítéssel kezdődött ma a Kaszás utcai idősek klubjának ünnepélyes átadása. A Területfejlesztési Operatív Program keretében létrejött új szociális intézmény közel 142 millió forint Európai Uniós támogatásból, és 18 millió forint önkormányzati önrészből valósult meg.
Botka: nem az számít, hogy hívják ezt a megyét
„Azt mondom, a nap végén nem az számít, hogy hívják ezt a megyét, hanem az, milyen emberek élnek benne” – tapintotta meg a lényeget Szeged polgármestere, aki Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait.
Idén is kapnak 10 ezer forintot az általános iskolás gyermekeket nevelő szegedi családok és a nyugdíjasok
Idén is támogatja az önkormányzat az általános iskolás gyermekeket nevelő szegedi családokat és az időseket fejenként 10.000 forinttal.
Botka: pótoljuk az elmaradt rendezvényeket
A polgármester sétált egyet a Széchenyi téren, közben pedig beszélt dolgokról, úgymint szolidaritás, járványhelyzet, válságátvészelés. Botka szerint Szeged erősebben fog kikerülni ebből a válságból, ahogyan tette azt korábban is több alkalommal.
Ötmilliárd forintba került eddig a járványügyi védekezés Szegednek
Botka László ma az önkormányzati cégek és intézmények vezetőivel egyeztetett, együtt tanácskoztak a járvány okozta nehézségek megoldásáról. A polgármester elmondta, a járvány és a kormányzati elvonások eddig 5 milliárd forint kiesést okoztak.
Négymilliárdos hiány Szeged költségvetésében
Botka László polgármester a Rádió88-nak adott interjút, ebben azt mondta, az egész szegedi költségvetést újra kell gondolni a jelen helyzet miatt.
42 polgármester, köztük Botka László is arra kérte Orbán Viktort, hogy teszteljenek mindenkit az idősotthonokban
A polgármesterek nyílt levéllel fordultak Orbán Viktorhoz tegnap. Azt szeretnék elérni, hogy teszteljenek mindenkit az idősotthonokban. Az aláíró negyvenegy polgármester között szerepel Karácsony Gergely főpolgármester, illetve Botka László Szeged polgármestere is, kormánypárti városvezető nincs közöttük.
Minden üzlet bezár Szegeden húsvétra, ami nem ténylegesen létfontosságú
Minden nem létfontosságú üzletet bezárat a húsvéti hosszú hétvégére Botka László.
Márki-Zay Péter: Ne a gazdagok, hanem a tolvajok fizessenek!
Hódmezővásárhely polgármestere Facebook-bejegyzésében reagált Botka László hétfői kezdeményezésére. Mint írja, komoly fenntartásai vannak az egyébként nagyon hasznos felvetésekkel kapcsolatban.
Botka László: „A jövő építése azzal kezdődjön, hogy végre fizessenek a gazdagok!”
A polgármester Facebook-bejegyzésében tette közzé a válsághelyzet enyhítésére vonatkozó javaslatait.

Elmaradhat a Hídivásár
Erről Botka László beszélt a Szeged Televízió szerda esti híradójában.

Tovább ritkul a közösségi közlekedés Szegeden
Botka László polgármester hétfőn újabb intézkedéseket rendelt el Szeged városában a rendkívüli járványügyi veszélyhelyzetben: ezentúl ingyen utazhatnak az egészségügyi és szociális dolgozók a szegedi tömegközlekedésben, de a menetrendek is változnak.