A város számol azzal is, hogy 2050-re kiszárad a Tisza

A város számol azzal is, hogy 2050-re kiszárad a Tisza

Mi lesz, ha harminc év múlvára nem marad egy csepp víz sem a folyóban? Ha az ivóvízellátásunk mellett már a nagyigényű öntözéssel táplált mezőgazdaság sem tud ellátni bennünket? És ha a Homokhátság félsivatagos területből valódi sivataggá lép elő, porviharokkal sújtva a megye településeit? Ilyesmi kérdések foglalkoztatják azokat a szegedi klímakutatókat, akikkel közösen az önkormányzat most szemléletváltásra ösztönző, figyelemfelhívó akciót szervez. A lényege röviden: eljött az idő a cselekvésre, vagy valósággá válhatnak a fent említettek.

“A klímánk változik, mi mikor fogunk?” – Klímasztrájk Szegeden

“A klímánk változik, mi mikor fogunk?” – Klímasztrájk Szegeden

Mintegy százan gyűltek össze ma kora délután a Stefánián, hogy az ország másik kilenc településével egy időben a nemzetközi Klímasztrájkhoz csatlakozva azért tiltakozzanak, hogy a döntéshozók fordítsanak nagyobb figyelmet a klímaváltozás elleni küzdelemre. A szegedi demonstrációt két egyetemista szervezte, felléptek slammerek is, és rengeteg waldorfos diák is kilátogatott rá.