Ma a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján intézte második vitameghívóját Botka Lászlóhoz és riválisaihoz Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom polgármesterjelöltje. A jelölt a miniszterelnök tegnapi kijelentéseire is reagált.
Visszalépésre szólította fel Nemesi Pált Szabó Bálint
Botrány van Nemesi Pállal kapcsolatban – így kezdte sajtótájékoztatóját ma reggel Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom polgármesterjelöltje a Ferróép Zrt. székháza előtt.
„Nincs köztünk vita – van köztünk vita” – polgármesterjelölti vita volt tegnap az IH-ban
A várakozásokkal ellentétben Nemesi Pál, és Botka László is képviseltette magát a tegnapi polgármesterjelölteknek rendezett vitán az IH-ban. Persze nem úgy, előbbi az elsuhanó buszok oldaláról vetett kacér mosolyokat az épületben éppen közéletet élő hallgatóságra, utóbbi egy szórólapon díszelegve egészen a pulpitusig is eljutott.
Pert nyert Botka László a Szegedmával és Szabó Bálinttal szemben
Elvesztette azt a pert a szegedma.hu és Szabó Bálint polgármesterjelölt Botka Lászlóval szemben, melyet a polgármester indított előbbiek folyamatos hazugságai és lejáratásai miatt. Szabónak és a lapnak egy-egy millió forintos sérelemdíjat kell megfizetnie Botka számára. A szegedma.hu-nak ezen túlmenően ismét helyreigazítást kell közölnie, melyet nyolc napig kell látható helyen tartaniuk.
Sem Nemesi, sem Botka nem lesz ott a mai polgármesterjelölti vitán
Tucatnyi civil szervezet hívta meg beszélgetni a szegedi polgármesteri tisztségért induló jelölteket még a hónap elején. A kezdeményezés célja egy olyan nyilvános beszélgetés, ahol az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket a polgármester-jelölteknek. Nade nem mindenkinek, ugyanis a két nagy hal vissza sem jelzett.
Megkérdeztük az szegedieket, kire szavaznak októberben
A kérdés az, ötödszörre is megválasztják-e a szegediek Botka Lászlót, vagy sikerül őt letaszítani a trónról? Közvéleménykutatást végeztünk szerda délután Szeged tágabb értelemben vett belvárosában.
Bemutatta jelöltjeit a Mindenki Szegedért Mozgalom
A Nemzeti Emlékkertben mutatta be a Mindenki Szegedért Mozgalom képviselőjelöltjeit Szabó Bálint, a mozgalom alapítója és polgármesterjelöltje.
Civil szervezetek hívják vitára a szegedi polgármester-jelölteket
Tucatnyi civil szervezet hívta meg beszélgetni a szegedi polgármesteri tisztségért induló jelölteket. A kezdeményezés célja egy olyan nyilvános beszélgetés, amelyen a szegedi lakosok, az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket a polgármester-jelölteknek.
Szabó Bálint vitázni hívta Botka Lászlót
A Mindenki Szegedért Mozgalom jelöltje a polgármesterjelöltségi kvalifikációja okán tartott ma reggel sajtótájékoztatót a Városháza előtt. Szabó kijelentette, közös munkára csak ügyek mentén kerülhet sor.
A Rádió 88 melletti közös összefogásra szólít fel Szabó Bálint
A Rádió 88 melletti közös, pártoktól független összefogásra szólít fel Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom polgármesterjelöltje. A jogász ma a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szegedi irodája előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, ahol egy három követelésből álló dokumentumot is megkísérlet eljuttatni Karas Mónika, a Médiatanács elnökének részére.
Helyreigazításra kötelezte a Szegedmát a törvényszék
A kormánypárti hírportál öt sajtópert veszített el, ezekről kellett most helyreigazítást közzétenniük.
“Szegeden a pártok ideje lejárt” – Szabó Bálint függetlenként indul az őszi önkormányzati választáson
Rendkívül sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt dr. Szabó Bálint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság előtt. A Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója a Likvid Kontroll Kft.-t érintő nyomozás mellett a mozgalom önkormányzati választásokkal kapcsolatos terveiről is beszélt.
Püspöki gyermekvédő után milliárdos kamaraelnökkel megy a Fidesz Botka ellen
Egy ellenjelölt azonban mindenképp lesz még a jobboldalon.
Ki jelenthette föl Szabó Gábort?
Több oldalról is politikailag érdekes a Szabó Gábor ellen tett feljelentés. Korábban Szabó Bálint, a Szeviép-ügyek kapcsán ismertté vált jogász a helyi Fidesz támogatásával tett feljelentést egy másik, az egyetemhez köthető ügyben, közben azonban összevesztek, most kiáll a volt rektor mellett, akit a Fidesz polgármester-jelöltnek is castingolt.