Continue reading “Tömörkényes vizsgaremekek az NKM Galériában”
Találatok „nkm” keresésére
Hatalmas sor van, aki most megy, megkapja a Pfizert
Nagyjából 350 méternyi emberkígyó ácsorog ezekben a pillanatokban is a szegedi Teréz-Pulz-Vasas Szent Péter utcákon, és szinte kivétel nélkül mindnyájan a Pfizer-vakcina beadását várják. Aki most útnak indul, még megkaphatja a Pfizert.
A határnál talált járat „alig nagyobb a környéken élő földikutyák alagútjainál” egy migrációs szervezet szerint
Facebook-posztjában hívja fel a figyelmet a Migration Aid, hogy a pénteken a határnál talált járat átmérője alig nagyobb azoknál, amit a földikutyák használnak.
Megállapodott az önkormányzat az áramszolgáltatóval, csak indokolt esetben szüneteltethetik a szolgáltatást
Botka László polgármester ma újabb intézkedést hozott a rendkívüli járványügyi helyzet miatt.
A honvédelem átvette a Szegedi Vízmű irányítását
140 magyarországi cég irányítását veszi át a honvédelem, köztük van a szegedi vízellátásért felelős Szegedi Vízmű is.
Kardió-edzőteremmel is bővítették a szegedi vízitelepet
Új kardió-edzőteremmel bővítették az NKM Szeged Vízisport Egyesület vízitelepét, a 60 millió forintból megvalósult beruházást kedden adták át.
Az országos dohányboltellátó a legsikeresebb Csongrád megyei vállalat tavaly
A Csongrád megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 2018-ban 8,5 százalékkal, több mint 200 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest – derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató kiadványból, amely pénteken jelent meg.
40 ezer ügyfél maradt áram nélkül a viharban
Negyvenezer ügyfélnél okozott áramszünetet a hétfő délutáni vihar a Dél-Alföldön, kétharmaduknál estére helyreállították a szolgáltatást a Nemzeti Közművek munkatársai.
Féláras vonatjeggyel lehet a kajak-kenu vébére jönni, bárhonnan az országból
50 százalékos vasúti utazási kedvezményt biztosít utasainak a MÁV-START és a GYSEV, bármely belföldi állomásról Szeged, Szeged-Rókus és Újszeged állomásokra az NKM Kajak-Kenu Világbajnokságra.
Karbantartás miatt augusztusban több helyen is áramszünet várható
Az NKM áramszolgáltatója augusztusban folytatja a hálózatbővítést, melyet ügyfelei igénye alapján végez, több utcában Szegeden. Ezzel egyidőben a kis- és középfeszültségű hálózaton karbantartási munkálatok zajlanak – közölte az NKM.
Ügyféligények alapján bővítik az áramhálózatot Szegeden
Addig nem lesz áram.
Már ötvenezren szavaztak a fővárosi ellenzéki előválasztáson
Holnap délben zárul a budapesti ellenzéki előválasztás második fordulója, ám már most elérték az érvényességi küszöbként kitűzött 50 ezer szavazót. Szegedi politikusok is buzdították fővárosi ismerőseiket a voksolásra.
22 milliárdos beruházást nyert Szegeden a Mészáros és Mészáros Kft.
Szegedi gázvezetékek cseréje és építése a feladat abban a beruházásban, melynek szerződéseit írták alá szerdán Budapesten.
A Karolina melletti Sparnál is lesz elektromosautó-töltő
Az e-töltőket eleinte ingyen lehet majd használni.
A Momentum is plakátolt a szegedi oszlopokon
Éppen egy héttel azután, hogy megírtuk, bár a pártoknak is sok helyen fejtörést okozó új szabályozás közepette is Szegeden például mindenképp lehet plakátolni, ezt eddig csak a kormánypárt tette meg, megtört a jég: több tucat plakátot kiszórt a Momentum is a szegedi oszlopokra.
Egyelőre csak fideszes plakátok vannak a szegedi oszlopokon
Tapasztalatunk szerint azért, mert nagy a káosz, hogy lehet-e, pedig lehet, csak több szabályt kell betartani, mint korábban.
350 ezres támogatást nyert a szegedi gyermekklinika
A szegedi klinika gyermeksebészeti osztálya is egyike annak a 21 szervezetnek, amely támogatást kapott a K&H Bank Gyógyvarázs programjában, ahol összesen 7 és fél millió forintot osztottak szét pályáztatásos úton.
Telefonról lehet majd elektromos autót tölteni hamarosan
Bővíti telefonos applikációját az NKM Mobilitás Kft, ezentúl a Mobiliti névre keresztelt országos töltőhálózat töltőit már alkalmazásból tudják majd elindítani, miután rácsatlakoztatták autóikat az állomásra – tájékoztatta a vállalat az MTI-t. Szegeden ilyen töltő jelenleg a Kossuth Lajos sugárúton található.
Continue reading “Telefonról lehet majd elektromos autót tölteni hamarosan”