Németh Szilárd szerint olyan polgármesterekre van szükség, akik megvédik településüket

Olyan polgármesterekre, olyan képviselőkre van szükség, akik megvédik a településüket, és ezért akarnak és képesek együttműködni a Magyar Honvédséggel – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

A kormány szerint van egy jogi kiskapu, aminek segítségével menekülteket lehet betelepíteni

A baloldali polgármesterek által vezetett városok betelepítési célpontokká válhatnak a miniszterelnök szerint. Ez a Fidesz 28., tisztújító kongresszusán is elhangzott, a miniszterelnök úgy fogalmazott, ha Szeged baloldali kézen marad, az első számú betelepítési célpont lesz.

Hiába dicsekszik a kormány, szép lassan leépülnek az óvodák is

Hiába dicsekszik a kormány, szép lassan leépülnek az óvodák is

Törvénytelen helyzetbe kényszeríti az óvodapedagógus-hiány azokat az intézményeket, ahol nem tudják biztosítani, hogy az előírtak szerint két óvónő dolgozzon egy-egy csoporttal. Így sok gyerekkel az óvodában délután csak pedagógiai asszisztensek foglalkoznak, akik ugyan kiválóan vigyáznak a gyerekekre, de fejlesztő munkát nem végeznek velük. Az egyedül maradó pedagógusra ráadásul óriási teher hárul, ha egyedül kell végeznie a hagyományosan párban ellátott feladatokat. Vannak intézmények, ahol a helyettesítéssel eltöltött túlórák nem számítanak túlórának. Szakmai szervezetek attól tartanak, a kialakult helyzetnek az lesz a vége, hogy legalizálják: délutánra legyen elég középfokú végzettségű szakember az óvodások mellé.

470-et adott, és csak egy kicsit fojtogatott

470-et adott, és csak egy kicsit fojtogatott

Bár Zürich belvárosából kitiltották a prostituáltakat, és új zónákat hoztak létre, mégis tovább virágzik az illegális prostitúció a kerületben. Ezeken a helyeken a nők továbbra is teljesen ki vannak szolgáltatva a klienseiknek és a bordélytulajdonosoknak, miközben folyamatosan büntetik őket a város rendőrei. A kézzelfogható változás csak annyi, hogy a futtatók láthatóan nincsenek jelen a környéken. Egy tanulmány arra keresi a választ, hogyan szorulnak illegális prostitúcióba a magyar nők egy nyugat-európai városban, ahol legális a prostitúció.

Először a polgármesterjelöltekre leadott szavazatokat számlálják majd meg

A főpolgármester- és polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok október 13-án – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke kedden a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjait tájékoztatva az önkormányzati és nemzetiségi választások előkészületeiről.

Orbán Szegedről: nem értjük, miért akarnak migránsvárossá válni

Orbán Szegedről: nem értjük, miért akarnak migránsvárossá válni

Megegyezésre kell jutni Európa két fele között, de ennek világos feltételei vannak, például az, hogy „nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Fidesz 28., tisztújító kongresszusán, ahol újraválasztották őt a kormánypárt elnökévé. Orbán Szegedről is szólt, 

Jobb híján nyugtatóval tömik a drogfüggő tinédzsereket

Jobb híján nyugtatóval tömik a drogfüggő tinédzsereket

Az ellátórendszernek egyszerűen nincs válasza arra, hogy tizenévesek is drogoznak, sokszor egy-egy elhivatott szakemberen múlik, hogy kapnak-e szakszerű segítséget. Az iskolai prevenció hatástalan, pont azokat nem érik el vele, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Legtöbbször a tanárok és a gyermekotthonok nevelői is tudnak a drogproblémáról, mégsem tesznek semmit. Pedig egy kutatásból az derült ki, hogy a rossz szociális helyzetben lévő fiatalok sokkal gyorsabban jutnak el a napi szintű droghasználatig és válnak függővé, mint a felnőttek. Rehabilitációra csak kevesen jutnak el, ami jól mutatja az ellátórendszer súlyos hiányosságait.

Minél több szörnyűséget tudtam meg, annál jobban szorongtam a klímaváltozástól

Minél több szörnyűséget tudtam meg, annál jobban szorongtam a klímaváltozástól

Az elmúlt években a klímaváltozás mindennapjaink részévé vált: nem telik el nap apokaliptikus erdőtüzekről és olvadó gleccserekről szóló hírek nélkül, hatásait saját bőrünkön érezhetjük. A híradások és a kataklizma időpontját kijelölő jóslatok mellett kevesebb szó esik arról, hogy a közelgő klímakatasztrófa mentális problémákat is okozhat. A klímaszorongás egy nagyon is valós jelenség, és hasonlóan más típusú pszichés problémákhoz alvászavarokkal, gyomorgörccsel és pánikrohamokkal járhat. A nyugati országokban egyre több cikk és kutatás születik a témában, Magyarországon még kevésbé került előtérbe a klímaváltozás miatt érzett kóros félelem, pedig az első klímaszorongók már megjelentek a pszichológusok rendelőiben.