Járvány ide vagy oda, jön a 13. havi nyugdíj

A kormányfő a Facebookon közzétett videójában az Idősügyi Tanács ülése után közölte: „a legfontosabb téma a 13. havi nyugdíj volt, hiszen mindenkit az izgat, hogy miután a járvány nemcsak az embereket, hanem a gazdaságot is megviseli, vajon lehetőség lesz-e a arra, hogy a korábban vállaltak szerint a 13. havi nyugdíj visszaépítése megkezdődjön”.

A kormányhirdetésekkel tömött, irreálisan drága SzegedMa a harmadik legveszteségesebb fideszes médium

A Mediaworks először készített konszolidált – azaz a cégcsoport tagjai között elszámolt forgalmat, a csoport könyveiben ismétlődő tételeket kiszűrő – mérleget – jegyzi meg a Népszava. Ez annyit jelent, hogy most kaphatunk tisztább képet arról, hogy a Fidesz-közeli médiavilág mekkora súllyal bír a piacon, az egyes kiadók milyen állapotban vannak, illetve a konglomerátum mennyire életképes.

Választások jönnek a megyei iparkamarában

Választások jönnek a megyei iparkamarában

Törvényben meghatározottak szerint a gazdasági kamaráknál négyévente választásokat kell tartani, ennek jött most el az ideje. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége június 12-i ülésén elfogadta a kamarai választások menetrendjét, melynek értelmében szeptember 1-4. között a tagozati jelölő és küldöttválasztó gyűléseken történik meg a 60 fős kamarai küldöttgyűlés tagjainak, szeptember 25-i tisztújító küldöttgyűlésen pedig a kamara tisztségviselőinek megválasztása. Utóbbihoz tartozik az elnökválasztás is, mely pozíciót jelenleg Nemesi Pál tölti be.

Szeged a nyolcadik legkeresettebb város a hosszú hétvégén

Teltházas a négynapos hosszú hétvége a legtöbb belföldi szálláshelyen; Siófok, Hajdúszoboszló és Balatonfüred a legkeresettebb úti cél a Szállás.hu legfrissebb adatai szerint. Az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéjén 32 százalékkal nőtt a szállásfoglaló oldal által közvetített forgalom bruttó értéke az egy évvel korábbihoz képest.

Egy felmérés szerint Szegeden a járvány alatt sem csökkent a plázalátogatási kedv

A soproniak és a szegediek a járvány alatt is a plázákban vásároltak – derült ki egy 23 ezer fős, országos felmérésből, ahol 13 vidéki és négy fővárosi pláza látogatóit kérdezték meg a vásárlási szokásaikról. A kutatás eredményeiből látszik, hogy akik egész évben látogatják a bevásárlóközpontokat, azok többsége a járvány alatt is a plázákban szerezte be a legszükségesebb termékeket.