Felszedik a tram-train már lefektetett használt sínjeit, mert kiderült, hogy mégsem elég jók

Felszedik a tram-train használt sínjeit Szeged és Hódmezővásárhely között, mert azokról kiderült, hogy mégsem elég megbízhatóak, és nem alkalmasak az üzem hosszútávú biztosítására – derül ki a Lázár János által a helyeikhez eljuttatott tájékoztatófüzetből.

A napokban dobták be a vásárhelyiek postaládájába azt a négyoldalas kis füzetet, melyen a kormánybiztos a tram-train beruházás jelenlegi állásáról tájékoztatja a lakosságot, illetve válaszol a leggyakrabban feltett kérdésekre. Kiderül többek között, hogy miért késik a projekt, és hogy miért szükséges a sínek cseréje utólag.

 

Két éve késnek a közműcégek

 

A tájékoztatóból kiderül, hogy a jelenlegi tervek szerint 2021 őszén indulhat meg a forgalom a vasútvillamos-vonalon a szegedi Nagyállomás és Hódmezővásárhely belvárosa között. Szerepel egy kisebb menetrendi felvilágosítás is, ebből az derül ki, hogy csúcsidőben 10, azon túl 20 percenként jár majd, és várhatóan 30-35 perc lesz a menetideje (jelenleg is jár busz az Indóház térről Vásárhelyre, ennek menetideje 38 és 45 perc között változik, a MÁV által üzemeltetett vonaté pedig 43 perc). A szerelvényekre kerékpárral is fel lehet majd szállni, így még gyorsabb lesz az eljutás háztól házig.

Épül a tram-train vásárhelyi szakasza 2019 telén. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Arra is fény derült, hogy késik a projekt, ennek többek között az az oka, hogy az érintett közműcégek nem tudják, pontosan hol futnak saját víz-, gáz-, és távhővezetékeik, ezért bár már 2017-ben végezniük kellett volna ezek cseréjével, a mai napig nem készültek el.

 

Nem köthetünk kompromisszumot

 

Még februárban mi is megírtuk, hogy használt, nagyjából 40 éves sínekből épül majd meg a két város közti nagyvasúti szakasz. Erről korábban a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) a Világgazdaságnak azt mondta, ennek semmiféle veszélye nincs, hiszen nyilvánvalóan jobb állapotban lévő síneket fektetnek le. Azt is elárulták, fel sem merült az új sínek vásárlása, hiszen a MÁV-nak volt elegendő jó minőségű sínszála.

 

Algyő és Hódmezővásárhely között végül le is fektették a használt síneket, illetve a szegedi Rókus állomáson is ilyenek vannak, májusban azonban a MÁV-tól megtudtuk, hogy változtattak a terveken, és az addig el nem készült szakaszon, tehát Algyő és Szeged között már mégsem használt síneket fektetnek le, hanem újakat vesznek.

A tájékoztatófüzet legérdekesebb infója kétséget kizáróan az, amikor kiderül, hogy

a nagyvasúti vonalon ki kell cseréni azokat a síneket, amikre korábban a NIF Zrt. is rábólintott.

„A szakértői vizsgálatok során bebizonyosodott: a használt sínek nem elég megbízhatók ahhoz, hogy a tramtrainszerelvények évtizedeken át gyorsan és sűrűn közlekedjenek rajtuk. Márpedig a villamosvasutat a jövő nemzedékeknek is építjük, ezért a minőség és a biztonság terén nem köthetünk kompromisszumot” – írja Lázár. Valószínűleg a Hódmezővásárhely és Algyő közötti szakaszról van szó, bár ez nem derült ki.

Épül a tram-train vágánya a két város között. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A kormánybiztos ezeken túl kitért arra is, hogy miért fontos a projekt. A kormány ugyanis itt teszteli ezt a hazánkban újnak számító, Nyugat-Európában már több helyen bevált közlekedési módot. Hisznek abban, hogy városok közti közlekedési terén ez a jövő. „Ha a vásárhelyi mintaprojekt beválik, tramtrainnel fejlődhet tovább Szombathely és Kőszeg, Miskolc környéke, vagy éppen Makó.”

 

Újabb négy szerelvényt is vennének

 

A projektről Lázár János úgy ír a füzetben, mint „az elmúlt 150 év egyik legfontosabb vasútépítési beruházása”. A több, mint 70 milliárd forintból épülő vonalra eredetileg nyolc darab, 37,2 méter hosszú hibrid (dízel-villamos) tram-train szerelvényt rendeltek a spanyol Stadlertől további 4 opcionális lehívásával. A füzetben azt írja a kormánybiztos, hogy „azt fogom kérni, hogy további négyet vásároljunk meg.” Ezt azzal indokolta, hogy egy esetleges meghibásodás esetén biztosítanák így a zavartalan forgalmat. Ez persze a költségek további növekedését okozná.

Az üggyel kapcsolatban kérdéssorral fordultunk a MÁV-hoz és a NIF Zrt-hez, amint válaszolnak, beszámolunk.

 

Nyitókép: a tram-train vágányait fektetik Hódmezővásárhely közelében. Fotó: vasarhely24.hu