Inkább anyám, mint egy főbérlő

Inkább anyám, mint egy főbérlő

Különböző okai lehetnek annak, hogy valaki úgy dönt, felnőtt fejjel, 30 éves kora fölött visszaköltözik a szüleihez. Sokszor ez tűnik a leggazdaságosabb és legkényelmesebb megoldásnak, mert ha nem kell albérletet fizetni, akkor lehet saját lakásra spórolni, és az sem hátrány, ha minden nap meleg étellel várnak haza. A sokszor magányos, egyedül maradt szülők is örülnek, legtöbbjük ebben a korban már segítségre szorul. Ezek az emberek bár nem büszkék arra, hogy még mindig a szüleikkel élnek, legtöbbjük mégis jól elvan.

Tizenhárom megyében lehet a Mi Hazánk listájára szavazni, a legtöbb ajánlást Csongrád megyében szerezték

Tizenhárom megyében vették nyilvántartásba a Mi Hazánk Mozgalom megyei listáját, a párt 34 polgármesterjelöltje és 1047 képviselőjelöltje gyűjtötte össze az októberi önkormányzati választásokon való induláshoz szükséges számú ajánlást – jelentette be a párt elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

Ferde szemmel néznek rájuk, ha az emberi jogokról tanítanak

Ferde szemmel néznek rájuk, ha az emberi jogokról tanítanak

Sok iskolában gyanúsnak számít, ha egy tanár az emberi jogokról akar beszélni a gyerekeknek. Pláne, ha ez azt jelenti, hogy romákról, melegekről vagy menekültekről tanítja őket. Ha még hozzátesszük, hogy erre civil szervezetek készítik fel, sokan máris Soros-tervet kiáltanak. Vannak tanárok, akik az elutasító közeg ellenére is hajlandóak önszorgalomból képezni magukat, és részt venni egy ilyen témájú tréningen. Mi viszi őket erre, és hogyan lehet bevinni ezeket a témákat az iskolába?

Sokáig tart majd a választások eredményének kihirdetése, mert szét kell előbb válogatni a nemzetiségi és a helyi szavazók borítékait

Sokáig tart majd a választások eredményének kihirdetése, mert szét kell előbb válogatni a nemzetiségi és a helyi szavazók borítékait

Az októberi önkormányzati választáson azokban a szavazókörökben, ahol sok lesz a nemzetiségi szavazó, lassabban mehet a szavazás és sok időt vehet el a szavazólapok szétválogatása, így később kezdődhet meg az eredmények közlése.

Ezer polgárőr vonul ki a közutakra, hogy felszedjék a szemetünket

Ezer polgárőr vonul ki a közutakra, hogy felszedjék a szemetünket

A Magyar Polgárőr Szövetség 1000 fővel csatlakozik a „Jobb, ha el se dobod!” országos szemétgyűjtési programhoz 2019. szeptember 20-án – írja közleményében a rendező Magyar Közút Zrt. A két társaság több évre visszanyúló együttműködése így újabb elemmel bővül, a polgárőrök csatlakoznak az önkéntesek mozgósításához és közreműködnek a szemét elszállításában is.

Palkovics László szerint fontos a vasút

Kiemelt fenntarthatósági érdek a környezetkímélő megoldások, a vasút térnyerése a közlekedésben, a személyszállításban és az árufuvarozásban egyaránt – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten, miután stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Rail Cargo Group magyarországi vállalataival.

Tavaly nyárhoz képest 100 ezerrel többen utaztak a Balatonra vonattal

Tavaly nyárhoz képest 100 ezerrel többen utaztak a Balatonra vonattal

Egész nyáron kitartott a balatoni utasforgalom növekedése a MÁV szerint. A nyári menetrendi időszakban (június 15-től augusztus 25-ig) összesen 1 millió 653 ezer utas választotta a vasutat a balatoni utazásához, a tavalyi azonos időszakhoz képest 115 ezer fővel, azaz 7,5 százalékkal nőtt az utasszám. A menetjegyek negyedét online váltották meg a nyaralók, akik megkedvelték a Balaton expressz szerelvényen elérhető étkezőkocsi-szolgáltatást is. Balatoni kerékpárjegyet 27,5 ezer biciklis váltott.

Az elég lenne nekik, ha egy kést szúrna a hátamba?

Az elég lenne nekik, ha egy kést szúrna a hátamba?

Legutóbb egy budai gyilkosság hívta fel a közvélemény figyelmét a családon belüli erőszakra, amikor egy férfi élettársával és négy éves gyerekével végzett, majd öngyilkos lett. Nem egyedi eset, hogy a rendőrség nem nyújt időben segítséget a bántalmazott félnek. Egy tanulmányban arról számoltak be a bántalmazott nők, hogy sok minden függ attól, hol él az áldozat, és éppen melyik rendőr jár el az ügyében. Sokakat teljesen magára hagy a rendszer, a hatóságok gyakran hangoztatják, hogy a családon belüli erőszak magánügy, van, akit még a feljelentésről is lebeszélnek, az sem ritka, hogy fontos bizonyítékok tűnnek el. Ugyan a magyar jogrendbe átültették az Európai Áldozatvédelmi Irányelvet, de ezek a jogok sok esetben csak papíron léteznek.

Nem tudom megtenni az apámmal, hogy beadom egy otthonba

Nem tudom megtenni az apámmal, hogy beadom egy otthonba

Komoly dilemmát okoz a családoknak, hogyan oldják meg idős hozzátartozójuk ápolását. Nagy a nyomás rajtuk, hogy magukra vállalják a feladatot, mégha beleszakadnak is. Úgy éreznék, ha nem így tesznek, azzal cserbenhagynák szeretteiket. Pedig nem könnyű megbízható és megfelelően képzett ápolót találni, arról nem beszélve, hogy a 0-24 órás felügyelet több százezer forintba kerül havonta. Előállhat olyan élethelyzet, amikor elkerülhetetlen az intézményi elhelyezés: sokszor a lakás elrendezése vagy a földrajzi távolság miatt lehetetlen biztonságosan otthonában ápolni az idős rokont. Ilyenkor szembesülnek azzal, hogy években telhet, mire felszabadul egy férőhely valamelyik idősotthonban.