Tűz ütött ki a szegedi Cédrus Liget lakópark egyik épületén, jelezte olvasónk.

Tűz ütött ki a szegedi Cédrus Liget lakópark egyik épületén, jelezte olvasónk.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal az apával és fiával, valamint további 32 cégképviselővel szemben, akik a vád szerint közreműködtek abban, hogy 61 cég székhelye valótlanul kerüljön bejegyzésre a cégnyilvántartásba.
A 47-es főút Hódmezővásárhely északi elkerülő kopáncsi körhídján a Délút Kft. burkolat-felújítási munkálatokat végez előreláthatólag kedd reggel 7-től szerda 18 óráig.
Több mint egymilliárd euró adózás utáni nyereséget ért el az idei első negyedévben a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus okozta betegség ellen.
A baleset során egy személy a helyszínen életét vesztette.
A Thealter nemzetközi színházi fesztivált támogató estet rendeznek május 21-én, Szeged napja alkalmából a Szegedi Nemzeti Színházban.
Ezúttal Nemesiék voltak a vendéglátók, a helyszín így stílszerűen az új szegedi stadion volt, ahol belépéskor az óriási kivetítőkön éppen Nemesi Pál egyik hashtag maximalista videóját játszották.
Mihálik Edvin közérdekű adatigénylést nyújtott be a Miniszterelnökséghez azért, hogy megtudja, mennyibe kerül Nemesi Pál tevékenysége, vagy ahogy ő fogalmazott, „sok üres ígérete ”.
Pénteken a Polgármesteri Hivatalban fogadta Nemesi Pál regionális kormánybiztost és kollégáit, Vadász Csaba titkárságvezetőt és Kiss Balázs kommunikációs munkatársat Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, ahol a déli Tisza-híd volt a téma. Nemesi új látványterveket is szivárogtatott.
A Népszava cikke azt írta, hogy újabb Pfizer akciót hirdet a kormány, ehhez a foglalható időpontokat vasárnap teszik közzé az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén a 18-59 évesek számára, azonban ez nem bizonyult igaznak.
Építeni csakis szeretettel címmel az 1938-as hármas szentév eseményeit bemutató kiállítás nyílt pénteken a Szegedi Dóm Látogatóközpontban, írja az MTI.
Nagy Gábor festőművész egyszer már bemutatott Átkelés című életmű-kiállításával nyit újra hétfőn a szegedi Reök-palota.
Elkezdték összeszerelni azt a világ élvonalába tartozó robotizált biobanki mintatároló rendszert, amely több millió biológiai minta tárolására ad lehetőséget. A Szegedi Tudományegyetem továbbá egyedülálló innovációval bővítette a Biobank kapacitását: BSL-2 laborokat épített ki, amelyek jelentős hátteret adhatnak a COVID elleni védekezés orvosbiológiai kutatásaiban, illetve diagnosztikájában.
A MÁV-START új, kizárólag a digitális csatornákon megvásárolható jegytípust, Okosjegyet vezetett be elsőként a szegedi vonalon közlekedő vonatok InterCity kocsijaira. A korlátozott számban kapható jegyekkel a menetjegy megváltásának időpontjától függően a vasúttársaság a szokásosnál lényegesen, akár 40 százalékkal olcsóbban biztosítja az utazást.
Nemesi hídért, Szabó Felsőváros-fejlesztésért utazott az elmúlt időszakban a fővárosba, most pedig a helyi Fidesz sem volt rest. „Újabb baloldali hazugság vált semmissé”, jelentette be ma Bartók Csaba, miután „kiderült, a kormány nem bünteti Szegedet”.
Csütörtökön délelőtt sajtótájékoztató keretében mutatta be a megyei kormányhivatal, hogyan zajlik a koronavírus elleni védőoltás beadása a regisztráltaknak. A helyszín a Rákóczi tér parkolója, ahol a sajtó megtekinthetett két honvédségi oltóbuszt. Ezentúl ugyanis ilyenekkel is oltanak Szegeden.
Az első vendégeket csütörtökön 18:15-kor, A zene városa előtt, a bejáratnál egy kis meglepetéssel Szabó Éva Andrea, a mozi vezetője és Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont igazgatója fogja fogadni.
Hadházy Ákos adatigényléssel fordult Juhász Tündéhez, a Csongrád-Csanád megyei kormányhivatal vezetőjéhez azért, mert több környékbeli polgármester is jelezte: tudomásuk szerint az elmúlt években mintegy harmincmilliós jutalmat adhatott magának.
„A Magyarságkutató Intézet világos értékrendjére való tekintettel mi sem tudunk közösséget vállalni a magát vállalhatatlan megnyilvánulásokra ragadtató egyetemi tanárral, ezért a mai napon kezdeményeztem munkaviszonyának megszüntetését”
A Telex arról ír, hogy ma a parlament Kulturális bizottságának ülésén hangzott el az, miszerint a Szegedi Tudományegyetem kezdeményezte a tanár munkaviszonyának megszüntetését.
Több milliárd forintos beruházásokkal fejleszti tevékenységét Magyarországon az osztrák Gebrüder Weiss (GW) szállítmányozó és logisztikai cég. Ennek keretében jövőre szeretnék elektromos furgonokkal végezni a házhozszállítást Szegeden is.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1388 forint volt idén az első negyedévben, 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1326 forintnál – derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből.
A mai operatív törzs sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy mostantól a Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni érvényes regisztráció esetén.
Szerbiában 25 euró értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen – jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.
A Zöld Busz Program a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv része, amelynek keretében a Volánbusz Zrt. 60 elektromos autóbusz beszerzésére nyújtott be pályázatot. Ebből kap városunk is nyolc darab járművet.