Sok magyar jár át Pfizerért Szerbiába és Romániába a Sinopharm oltások beadatása után

A 24.hu számolt be arról, hogy a kínai Sinopharm oltást kapók közül sokaknak nem termelődött ellenanyag. Mivel itthon még nincs arra protokoll, ha valaki szeretne egy harmadik, úgynevezett booster oltást, ezért kimennek Romániába és Szerbiába, hiszen ott adnak szinte bárkinek.

100 ezer embert oltottak már be Szegeden

100 ezer embert oltottak már be Szegeden

A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársai mostanra több mint 100 ezer oltást adtak be. A szegedi orvosok, ápolók és önkéntesek áldozatos munkáját bizonyítja, hogy a gyógyult betegek és az intenzív osztályról gyógyultan távozók számának aránya, országos szinten, az SZTE klinikáján az egyik legjobb.

„Én csak az első oltást szeretném, aztán a védettségi igazolványt. A második nem érdekel”

„Én csak az első oltást szeretném, aztán a védettségi igazolványt. A második nem érdekel”

A címben szereplő mondat egy kicsit sem burkolt megjegyzés vakcinás terveit illetően egy úr szájából, aki épp sorban állt a szegedi SZTK-rendelőben első adag Sputnik-vakcinájára várva. Sajnos az eset nem egyedülálló, több, nevüket megmondani nem kívánó személy számolt be hasonlóról.