Épphogy csak kigördült a szentesi garázsból a tram-train, miközben vitték mérlegelni Szolnokra, máris jelentkezett egy nem túl biztató hiba.

Épphogy csak kigördült a szentesi garázsból a tram-train, miközben vitték mérlegelni Szolnokra, máris jelentkezett egy nem túl biztató hiba.
Szolnok három legkorszerűbb autóbuszát Szegedre csoportosítja át a Volánbusz január 1-ével, mivel így tudják a legegyszerűbben betartani a szegedi önkormányzattal kötött szerződést, ami kimondja, hogy 20 évnél idősebb buszok nem járhatnak a városban. A szolnokiak nem örülnek.
A Budapest-Belgrád kínai hitelből épülő vasúti projektjét, amely végül nem Szegeden “keresztül” megy már szerintem senkinek sem kell bemutatni. Azonban most megjelent egy olyan közbeszerzés, amely szerint a Budapest-Bukarest nagysebességű vasút nyomvonalát Debrecen felé vinnék Kolozsváron át Szeged és Temesvár helyett. Egy újabb politikai döntéssel állunk szemben?
Kedden adtunk hírt róla, hogy 20 új, saját gyártású InterCity kocsit mutatott be Szolnokon a MÁV. A vagonok piszok jól festenek és most először lehet azt mondani, hogy olyan személykocsik gurultak ki a társaság gyártósorairól, melyeket még nyugaton is megnéznének. Felmerült hát a kérdés, hogy vajon a Budapestet Szegeddel összekötő vasútvonalon előfordulnak-e majd, ezért megkerestük a MÁV-ot, akik adtak egy jó és egy rossz hírt.
Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Már javában folyik az állami autóbuszközlekedési vállalatok egybeolvasztása. A Magyarországon jelenleg üzemelő hat regionális közlekedési központot mind a Volánbusz alá rendelik, illetve országosan a jelenlegi hat helyett három nagy régióközpont jön létre a tervek szerint.