Szinte egyezik az országos átlaggal a Csongrád megyei részvétel az EP-választáson

Szinte egyezik az országos átlaggal a Csongrád megyei részvétel az EP-választáson

Ma hét órakor zárulnak az urnák az idei eruópai parlamenti (EP-) választáson, addig adhatjuk le a voksokat. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint 17 óráig a jogosultak 37,37%-a szavazott Csongrád megyében, ami minimálisan több mint az országos átlag.

“A klímánk változik, mi mikor fogunk?” – Klímasztrájk Szegeden

“A klímánk változik, mi mikor fogunk?” – Klímasztrájk Szegeden

Mintegy százan gyűltek össze ma kora délután a Stefánián, hogy az ország másik kilenc településével egy időben a nemzetközi Klímasztrájkhoz csatlakozva azért tiltakozzanak, hogy a döntéshozók fordítsanak nagyobb figyelmet a klímaváltozás elleni küzdelemre. A szegedi demonstrációt két egyetemista szervezte, felléptek slammerek is, és rengeteg waldorfos diák is kilátogatott rá.

Tudományos áttörés: szegedi kutatók baktériumtörzséből hozták létre az első mesterséges életet

Tudományos áttörés: szegedi kutatók baktériumtörzséből hozták létre az első mesterséges életet

A szegedi tudomány a világ élvonalához ismét szorosan kapcsolódik. A múlt héten megjelent, hogy tudományos áttörésnek számító eredményként elsőként sikerült mesterséges életet előállítani és életben tartani, most azonban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közölte, hogy a tudományos szenzációnak magyar, egészen pontosan szegedi szála is van: az MTA szegedi tudósai állították elő a cambridge-i kollégáik által felhasznált baktériumtörzset.

Szaporodnak az ellenzéki plakátok a szegedi villanyoszlopokon

Korábban arról írtunk, hogy az ellentmondásos szabályozás mellett is Szegeden mindenképpen engedélyezett villanyoszlopos választási plakátolással egyedül a kormánypártok éltek. Rá egy hétre azonban a Momentum megtörte a jeget, tegnap és ma pedig az MSZP-Párbeszéd is kitette posztereit az kandelláberekre, közben a DK is feltűnt óriásplakátokon.

A vidéki független sajtó lehetőségeiről gondolkodtunk együtt a Nyomtass te is! szegedi konferenciáján

A vidéki független sajtó lehetőségeiről gondolkodtunk együtt a Nyomtass te is! szegedi konferenciáján

Ahogy a rendezvény egyik médiapartnereként elsőként megírtuk, most szombaton az országos Nyomtass te is! mozgalom Szegeden tartotta első vidéki Újratervezés konferenciáját, ahol a független sajtó helyzetéről, lehetőségeiről, kilábalási esélyeiről volt szó. Meg a propaganda agyra gyakorolt hatásairól, fel nem vállalt lejárató szórólapokról és állam által finanszírozott sajtóról.

Korábban cáfolták, mégis momentumos lesz Nagy Sándor alpolgármester

Momentumos színekben indulhat újra Nagy Sándor jelenlegi városfejlesztési alpolgármester az őszi önkormányzati választásokon, miután korábbi pártja, az Együtt megszűnt – írja ma az ATV.hu. Az értesülés közel egy hónappal ezelőtt lapunkhoz is eljutott, ám akkor azért nem közöltük, mert az érintettek nem erősítették meg.

Óriási érintőképernyő és várostörténeti film is vár bennünket a Klauzál téri “tortában”

Óriási érintőképernyő és várostörténeti film is vár bennünket a Klauzál téri “tortában”

A Fekete Házban tartott kiállítással egy időben nyílt meg a Kárász utca közepén felhúzott hatalmas születésnapi tortában az interaktív várostörténeti bemutató. A két kiállítás szorosan kapcsolódik egymáshoz, itt inkább digitális interaktív szemléltetőeszközöket, benn a Fekete Házban pedig hagyományos múzeumi tárgyi emlékeket talál a látogató, egy belépővel meg is nézhetjük mindkettő.

Cáfol a szegedi LMBT-szervezet, nem lesz szegedi Pride

Cáfol a szegedi LMBT-szervezet, nem lesz szegedi Pride

Határozottan cáfolta lapunk kérdésére a Szegedi LMBT Közösségért csoport egyik szervezője, hogy Szegeden is tartani fognak LMBT Pride felvonulást a közeljövőben. Jelenleg az idén negyedszerre megrendezett szegedi Szivárvány-hét zajlik, ami az LMBT-emberek elleni kirekesztésre hívja fel a figyelmet. Bár Szeged valóban az egyik legelfogadóbb város Magyarországon, sajnos kicsit több mint egy hónapja, amikor szélsőjobboldali aktivisták projektort kitépve tettek tönkre egy LMBT-filvetítést, tűpontosan megmutatták, mennyire szükség van ilyen rendezvényekre.

Lehet inni: ha egy jegyet lyukasztasz, mindenhova utazhatsz a Borfeszt alatt

Lehet inni: ha egy jegyet lyukasztasz, mindenhova utazhatsz a Borfeszt alatt

A jubileumi, 25. Borfesztivált is magában foglaló Szeged Napja Ünnepségsorozat idején, azaz május 17. és 26. között minden 18 óra után érvényesített menetjegy korlátlan utazásra jogosít az aznapi utolsó járatokig – hívja fel a figyelmet a Szegedi Közlekedési Kft. közlése alapján a Szeged.hu.

Nemzeti Légiónak nevezik Toroczkaiéék az új Gárda-utódot

Nemzeti Légiónak nevezik Toroczkaiéék az új Gárda-utódot

Honvédelmi alapismereteket szeretne oktatna, a katonai hagyományőrzéssel is foglalkozna, illetve katasztrófahelyzetekben, például árvíz idején és a szerintük jogtalan kilakoltatásoknál is jelen lenne a Toroczkai László-vezette Mi Hazánk Mozgalomnak a június elsején Szegeden megalakuló, a korábban betiltott Magyar Gárdához hasonló szervezete, amelynek fővárosi sajtótájékoztatójuk szerint nem jogutódja, de szellemi örököse lesz.