A nagy sikernek köszönhetően, az alsó tagozatos iskolások egy hónappal tovább, augusztus végéig utazhatnak ingyen a MÁV-START és a GYSEV járatain a Kajla útlevéllel – tájékoztat a MÁV.

Új tantárgyat vezethetnek be jövőre
Digitális kultúra néven várhatóan új tantárgy is bekerül angolszász mintára a hazai köznevelés repertoárjába – tudta meg a Magyar Nemzet.

Karbantartás miatt augusztusban több helyen is áramszünet várható
Az NKM áramszolgáltatója augusztusban folytatja a hálózatbővítést, melyet ügyfelei igénye alapján végez, több utcában Szegeden. Ezzel egyidőben a kis- és középfeszültségű hálózaton karbantartási munkálatok zajlanak – közölte az NKM.

Bemutatták a MÁV saját gyártású InterCity kocsijait
Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A kéményfüstben lévő szén-dioxidot alakítják hasznos anyaggá az SZTE kutatói
Kilépnek a laboratóriumból a Szegedi Tudományegyetem kutatói, Janáky Csaba és csapata olyan reaktort fejleszt, amely alternatív energiaforrások igénybevételével működik, ipari méretben is alkalmazhatóvá tehető, ráadásul a szén-dioxidot még azt megelőzően hasznos anyaggá alakítja, mielőtt az a levegőbe kerülne. Az SZTE-kutatóinak új eredményeit a Joule és az ACS Energy Letters szaklap is tálalja.

Ötmillióra büntette a bíróság a 888.hu-t a Mars téri piaccal kapcsolatos hamis állításai miatt
Ötmillió forint sérelemdíj megfizetésére, és a cikk 15 napon belül történő eltávolítására kötelezte a bíróság a 888.hu-t, mert megsértette a szegedi önkormányzat jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát.
Egy 63 éves férfi mutogatta magát a villamoson
Egy idős férfi hétfőn délelőtt egy szegedi villamosjáraton szeméremsértő magatartásával vonta magára az utasok figyelmét. Akik ezt nem jó néven véve ráhívták a rendőröket.
Mintegy 200 szakon hirdet pótfelvételit az SZTE
A Szegedi Tudományegyetem 11 kara és Tanárképző Központja hirdet pótfelvételit alap, mester, osztatlan és felsőoktatási szakképzéseken. Azok, akik nem nyertek felvételt, vagy nem is jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, 2019. augusztus 7-ig jelentkezhetnek az SZTE képzéseire. A ponthatárokat augusztus 26-án hozzák majd nyilvánosságra.

Jött Mészáros, és rögtön fideszes genyók lettünk
Maradtak olyan újságírók a kormánykézbe került médiában, akik nem értenek egyet az új politikai iránnyal, egzisztenciális okok miatt mégsem mondtak fel. Az ottragadt újságírók egy része politikailag semleges témákban keres menedéket, de némelyikük feszegetni próbálja a határokat. Tudatosan játszanak arra, hogy kirúgják őket, miközben tisztában vannak vele, hogy ha otthagyják a lapot, képtelenek lesznek elhelyezkedni a beszűkült médiapiacon. Akik végül mégis besokallnak, sokszor pályaelhagyásra kényszerülnek. Így váltak egykori szerkesztők és újságírók turisztikai üzletvezetővé vagy németországi kamionsofőrré.
Vonat helyett busz jár Cegléd és Kiskunfélegyháza között jövő péntektől
A vonatok helyett pótlóbuszok szállítják majd az utasokat jövő péntektől augusztus 25-éig a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon Cegléd és Kiskunfélegyháza között, pályakarbantartás miatt – közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
Keddtől megint lezárják a Belvárosi hidat
Augusztus 8-ig megint csak egy irányba lehet majd használni.

Képpárokon látható, hogy milyen most és milyen lesz a Széchenyi tér
Még pénteken mutattuk be a Széchenyi tér kidolgozott látványterveit, most a tervező Fontos Mérnök Stúdió képpárjain lehet meglesni, hogy a maihoz képest mik lesznek a változások, hogyan fog kinézni a felújított tér.

A Rádió 88 melletti közös összefogásra szólít fel Szabó Bálint
A Rádió 88 melletti közös, pártoktól független összefogásra szólít fel Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom polgármesterjelöltje. A jogász ma a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szegedi irodája előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, ahol egy három követelésből álló dokumentumot is megkísérlet eljuttatni Karas Mónika, a Médiatanács elnökének részére.
„Mi sem tudunk semmit és várjuk a döntést” – megszólalt a Rádió88 egyik munkatársa
Először szólalt meg valaki a Rádió88 stábjából, mióta híre ment, hogy megszűnhet az adó. Nacsa Norbert, ismert szegedi DJ, a rádió programigazgatója nemrég a 15 ezer főt számláló, a rádiót megmenteni kívánókat tömörítő csoportba írt.

A jóléti ágazatokból vonták ki a legtöbb forrást 2010 óta
Az oktatási, egészségügyi és környezetvédelemi, tehát a hosszú távú versenyképességét meghatározó ágazatokból vonták ki a legtöbb forrást 2010 óta. A Népszava összeszedte, hogy GDP-arányosan mennyiben tér el a 2020-as költségvetés a 2010-estől.
Móravárosig hosszabbítják a 77A buszt
Mióta megszűnt a 13-as buszjárat, a móravárosiak folyamatosan azért küzdenek, hogy visszaállítsa azt a város. Most ez részben megtörténik.

Egyre nehezebb tovább csökkenteni a munkanélküliséget
A munkaerőpiac megmaradt tartalékai már csak igen nehezen mozgósíthatók, így a munkanélküliség csak nagyon lassan csökkenthető tovább.
Baleset miatt felborult a 2-es villamos menetrendje
Baleset történt, ezért az 1-es és 2-es villamosvonalakon teljesen felborult a villamosok menetrendje.

Zacher: 800 ezer alkoholbeteg van Magyarországon
Magyarországon nyolcszázezer ember alkoholbeteg, tehát szinte minden családra jut egy.
Helyreigazításra kötelezte a Szegedmát a törvényszék
A kormánypárti hírportál öt sajtópert veszített el, ezekről kellett most helyreigazítást közzétenniük.
Több vasútvonalon még dolgoznak a károk felszámolásán
Az országos vasúthálózat több szakaszán még dolgoznak a szakemberek a szombat éjszakai, vasárnap hajnali viharokban keletkezett károk felszámolásán. Több helyen fák dőltek a vasúti pályára és a felsővezeték is leszakadt – közölte a Mávinform vasárnap délelőtt az MTI-vel.

Módosul a KRESZ, új táblák és rendelkezések a buszsávval kapcsolatban
Tábla jelzi a közlekedőknek a templomot, továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak, feltéve, hogy van erre szóló matricájuk – írja a Napi.hu.

Nem sok jó fog kisülni a közlekedési központok egybeolvasztásából
Már javában folyik az állami autóbuszközlekedési vállalatok egybeolvasztása. A Magyarországon jelenleg üzemelő hat regionális közlekedési központot mind a Volánbusz alá rendelik, illetve országosan a jelenlegi hat helyett három nagy régióközpont jön létre a tervek szerint.

Évente 2000 bombát találnak a magyarok
Évente 2000-2500 valós bejelentést kapnak a honvédség tűzszerészei.
Hétfőtől változik a forgalmi rend Tápén
Szeged-Tápén – a Tápéi főcsatorna rekonstrukciós munkálatai miatt – lezárják a Bencfahát utca–Beszterce utca–Muskátli utca kereszteződését – közölte a DAKK Zrt.