Amikor őrség állt a Széchenyi téren

Amikor őrség állt a Széchenyi téren

Az első világháború során, az őszirózsás forradalmat követően, illetve annak hatására több ellenkormány is létrejött Magyarországon. Az első Aradon, az utolsó Budapesten, a kettő között azonban volt három szegedi is. Így jöttek el azok a napok, amikor számos minisztérium ülte a Széchenyi téri törvényszéki palotát, melynek bejáratát őrök vigyázták.

Felvontak egy zászlót a városháza előtt

Felvontak egy zászlót a városháza előtt

A város 1956 október 23-i megemlékezése a Városháza előtti téren ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét, mely zenei kíséretéről a Fricsay Ferenc Városi Koncert-fúvószenekar gondoskodott. A nemzeti lobogó felvonása után a nagyjából kétszáz fős tömeg a Rákóczi-téri Nagy Imre szoborhoz vonult.

Életveszélyes állapotba került egy Széchenyi téri tető, lezárták a Kiss Menyhért utcát

Életveszélyes állapotba került egy Széchenyi téri tető, lezárták a Kiss Menyhért utcát

A katasztrófavédelem azt a tájékoztatást adta, hogy a Kiss Dávid palota névre hallgató épülethez a hétfőn lesújtó vihar miatt kellett két tűzoltóautónak is kivonulnia csütörtökön délelőtt, mert annak tetőszerkezete megsérült, és életveszélyes.

Botka László hivatalosan is bejelentette, újraindul Szeged polgármesterségéért

Botka László hivatalosan is bejelentette, újraindul Szeged polgármesterségéért

A várost jelenleg is vezető Botka László kedden a Széchenyi téren jelentette be, hogy az októberben rendezendő önkormányzati választásokon újból megméretteti magát Szeged vezetésére. Megnevezte azokat is, akikkel együtt szeretne dolgozni a következő öt évben.

Teljesen átszabták a Széchenyi tér terveit, itt vannak a legújabb látványtervek

Teljesen átszabták a Széchenyi tér terveit, itt vannak a legújabb látványtervek

Pénteken tartott lakossági fórumot az önkormányzat a Széchenyi tér felújításával kapcsolatban. Mint ismeretes, a város főtereként is szolgáló terület felújítását a Modern Városok Program keretein belül tervezik elvégezni, az eredeti, decemberben bemutatott tervek azonban finoman szólva kiverték a biztosítékot, hiszen míg eredetileg úgy volt, hogy békebeli, 1930-as évekbeli hangulatú lesz a tér, a Fontos Stúdió látványtervein ez egyáltalán nem látszott, sőt.

Ilyen nem lesz a Széchenyi tér

A következő években faltól-falig megújul a város főtere, létrejön egy új, arculatilag a jelenbe tartozó terület. Sokan szeretnék, ha egy békebeli, 30-as éveket idéző környezet alakulna ki a Kárász utca folytatásaként, erre azonban egyre kevesebb az esély. Egyáltalán milyen lenne a békebeli Széchenyi tér?

Continue reading “Ilyen nem lesz a Széchenyi tér”