A héten elstartol a Telex.hu – jelentette be Kárpáti Márton alapító a Nagy Kreatív Hét fizetős online tartalmakról szóló kerekasztal-beszélgetésében.
Faléccel vertek agyon egy szegedi hajléktalant
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akik a múlt hét szombaton, a Tisza szegedi árterében okoztak halálos sérüléseket a sértettnek.

Ez már röfi! Irány a Malackodó!
Idézd fel gyerekkorod kedvenc ízeit egy food truck-kal! Ez a food truck nem a kézműves burgereket ontja magából, és még csak nem is tépett húsos szendvicseket, vagy papírdobozba csomagolt tésztákat árul, hanem hurkát, kolbászt, pecsenyét és csülkös szendvicset. A Sunseaty cikke, írta Kormos Gergő.

Megvonhatja a kormány Szeged 328 milliós közösségi közlekedési támogatását
A 2020-as költségvetésben még szerepel, a 2021-esben azonban már nincs az a 2 milliárd forintos éves támogatás, amit eddig a közösségi közlekedésre adott a kormány a magyar városoknak, amennyiben azok pályáztak rá. Erről Szabó Sándor szólalt fel a parlamentben, válaszként azonban nem kapott sok konkrétumot.
Elfogatóparanccsal vették őrizetbe Szabó Bálintot, aki két tárgyalásról is kisétált
Szeged kedvenc önkormányzati képviselőjének két tárgyaláson is meg kellett jelennie a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon. Ez meg is történt, Szabó azonban azt mondta, elfogult a bírónő és az egész bíróság, ezért mindkét tárgyalásról kivonult.
Kilencedikről zuhant ki egy focista Szegeden
Negyvenhat évesen elhunyt Udvari Szabolcs, korábbi NB I-es labdarúgó játékos, amikor lezuhant egy szegedi panelház kilencedik emeletéről.

Három hónap és indul a tram-train tesztelése
Decemberben startolhat hódmezővásárhelyi vasútvillamos próbaüzeme Márki-Zay Péter polgármester szerint.
SZTE: mind a bennfekvő, mind az újonnan felvételre kerülő szívsebészeti betegek ellátása biztosított
Ahogy azt tegnap írtuk, egészségügyi dolgozók és betegek is megfertőződtek a szegedi klinika szívsebészeti osztályán. Ezt ma az SZTE közleményében is megerősítette.
Magyar Narancs: koronavírusos betegeket és dolgozókat találtak, lezárták a szegedi szívsebészetet
Egészségügyi dolgozók és betegek is megfertőződtek a szegedi klinika szívsebészeti osztályán. Kérdés, hogyan biztosítják így a dél-alföldi régió ellátását.
Joób Márton tisztségeiből való visszahívását akarja a szegedi Fidesz
A letartóztatásban lévő Joób Márton önkormányzati képviselő tisztségeiből való visszahívását kérték a Fidesz és a KDNP politikusai a közgyűlés pénteki ülésén.
A fertőzés új mechanizmusát fedezték fel szegedi kutatók
A koronavírus új fertőzési mechanizmusát fedezték fel a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói, ami lehetőséget biztosíthat a kórokozók sejtbe jutásának gátlására.

Jó sok vita, még több Joób Mártonozás és kiabálás a szegedi közgyűlés mai ülésén
Egy újabb dolgos nap virradt Szeged közgyűlésére, ugyanis ma kezdődik az őszi ülésszak. A járványügyi előírásoknak megfelelően maszkban és kellő távolságtartással vette kezdetét kilenc órakor a közgyűlés.
SZTE az SZFE ügyről: „A Szegedi Tudományegyetem más intézmények belügyeibe nem kíván beavatkozni”
Még szerdán írta meg a hvg.hu, hogy 77 szegedi egyetemi tanár is aláírta azt a Színművészetit támogató nyilatkozatot, melyben a kuratórium visszahívását várják az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. Az ügyben most az egyetem is állást foglalt.
Megint megszünteti a város az éjszakai járatokat
Mivel 23 órakor úgyis – rendelet szerint – bezár mindenféle vendéglátóipari hely az egész országban, feleslegesnek tartja az önkormányzat az éjszakai autóbuszjáratok futtatását. Mindezt a városüzemeltetési bizottság csütörtöki ülésén tárgyalták
74 újabb fertőzött a megyében
Megjelentek a legfrissebb adatok: az elmúlt 24 órában összesen 750 magyar személynél mutatták ki a Covid-19-fertőzést. Az eddig megfertőződöttek száma így már eléri a 21 200 főt, jelenleg 15 673 aktív fertőzött van.
Botka: „Valami ÁFA-vitája van a NAV-val Joób Márton úrnak”
Botka László volt ma este a Szeged Televízió vendége. A polgármester beszélt szociális programokról és a gazdaságról is, elsősorban a koronavírus-járvány árnyékában érintve ezeket. Szóba került Joób Márton ügye is, Botka azonban elhatárolódva azt mondta, semmit sem tud az ügyről, csakhogy Joóbnak „valami ÁFA-vitája van a NAV-val”.
Puzsér szerint Márki-Zay alkalmas lenne közös miniszterelnök-jelöltnek
A publicista a BaHírnak adott interjújában beszélt az ellenzéki összefogásról, a tavalyi főpolgármester-választásról, a NER leváltásáról, és az erre ideális jelölt személyéről.
1-2 helyett máris 35 milliónál jár Csongrád megye átnevezési procedúrája
Korábban arról beszélt Juhász Tünde kormánymegbízott, hogy Csongrád megye Csongrád-Csanád megyére történő átnevezése mindössze 1-2 millió forintba került. A Magyar Közlöny hétfői számában azonban már 35 millióról írnak, amely összegben jó eséllyel a táblák cseréje nincs is benne.
Három szegedi városrészben csapatják a vezetékeket, akadozhat a vízellátás
Holnap éjszaka ivóvízhálózat-tisztítást végez a város vízművállalata Béketelepen, Kiskundorozsmán és az Ipari park területén.
84 Csongrád-Csanád megyei embernél mutatták ki a koronavírust 24 óra alatt
951 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést tegnap óta, így ezzel 20 450 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, az elhunytak száma összesen 702 főre emelkedett, 4 644-en pedig már meggyógyultak.
Büdös van Hódmezővásárhelyen, tüntettek
Büdösség ellen tüntettek kedden a megye második legnépesebb városában. Hódmezővásárhelyen hetven éve árasztja a bűzt egy a várostól észak-keletre fekvő fehérjefeldolgozó, amely megnyitása óta jelent problémát.

38 fertőzött került ki a Csillagból, Nagyfán kaphatták el a vírust
A Délmagyarország információi szerint nem 19, hanem 38 rab fertőződött meg az új típusú koronavírussal ezidáig. A bentlakók a nagyfai egységből vihették Szegedre a fertőzést.
Heteken belül már a telefonon is lehet jegyet venni Szegeden
Október 1-jétől elérhetőek a mobiltelefonos alkalmazásokon keresztül vásárolt jegyek és bérletek a szegedi közösségi közlekedésben – közölte a városfejlesztési alpolgármester kedden a városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
A szegedi Fidesz felszólította Botka Lászlót és a közgyűlést, hogy ne züllesszék a bűn városává Szegedet
Nem telhet el hosszabb idő felszólítás nélkül: ezúttal a Fidesz szegedi szervezete szólította fel a városvezetést és a polgármestert, hogy ne finanszírozzák tovább Joób Márton fizetését, hanem foglalkozzanak inkább a város gazdaságának élénkítésével.
RTL Klub: 19 fogvatartott kapta el a koronavírust a szegedi Csillagbörtönben
A Szegedi börtön teljes épületét fertőtlenítették.