Gitárszó, transzparensek és szivárványok között gyűltek össze pénteken a Széchenyi téren úgy ötvenen a városháza elé szervezett Szabad a házasság Szegeden nevű jelképes házasságkötéssorozatra. Aztán jöttek az ellentüntetők.

Gitárszó, transzparensek és szivárványok között gyűltek össze pénteken a Széchenyi téren úgy ötvenen a városháza elé szervezett Szabad a házasság Szegeden nevű jelképes házasságkötéssorozatra. Aztán jöttek az ellentüntetők.
Jó hatvanan vettek részt a csütörtökön délután az újszegedi Napfényfürdő Aquapolis előtti téren rendezett tüntetésen, mely elsősorban azért szerveződött, mert brutálisan megdrágultak az évesbérlet-árak egy hónapja. A történet hátterében azonban ott van az is, hogyan lett közfürdőből magánkézben tartott vállalkozás, ahol már egyáltalán nem érdek, hogy az átlagember számára elérhetőek legyenek.
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke tüntetést szervez 2021. június 17-én 17 órára a fürdőépület elé. „Emeljük fel szavunkat, és követeljük azt, hogy legalább a Csongrád-Csanád megyeiek, a szegediek kapják vissza kedvezményeiket, vagy tudjanak ide úgy járni úszni minden nap, mint korábban” – mondta, zárásként hozzátéve, hogy küzdjünk az oligarchák ellen.
„A polgármester átlépte a vörös vonalat” – ezzel a felütéssel szervez tüntetést Szabó Bálint önkormányzati képviselő a városháza elé kedd reggelre. Mindezt azért teszi, mert a Cserepes sori piac árusai sem tudnak holnaptól árulni, és ezzel akarja éreztetni Botkával, milyen az, ha elveszik valakitől a munkahelyét.
Tilos tüntetést szervezni a koronavírus-járvány miatt jelenleg, a Veritas Virtus Libertas egyetemi polgári csoport néhány tagja ugyanakkor saját elmondásuk szerint az egyetem előtt fog sétálni szombaton 15 órakor.
Botka László döntésében kitart a Cserepes sori piac bezárása mellett.
Néhány száz fő gyűlt össze péntek este 7 órakor a Dugonics téren, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a Színház- és Filmművészei Egyetemmel. A szervező Virtus Veritas Libertas szerint a megmozdulás célja volt, hogy „ne csak egy pár órán át lengedező lepedő legyen a szolidaritás egyetlen motívuma, hanem személyesen is nyomatékot adjunk támogató szándékunknak, hasonlóan a Pécsett szervezett villámcsődülethez”.
Péntek este 7 óra 7 perckor a Dugonics téri szökőkútnál lesz szolidaritási flashmob „Szabad ország, szabad egyetem, szabad kultúra!” hívószavakkal. A szervező Veritas Virtus Libertas a Facebook-eseményben azt írja, „együtt fejezzük ki szolidaritásunkat a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatóival és oktatóival”.
A dudálós-csengetős demonstráció nagyjából 15 percig tartott Szegeden.
Mégsem jár működési támogatás a független színházaknak, azaz végül a kormány eredeti tervei valósulnak meg – írja a hvg.hu. A hétfő éjjeli rendeletmódosításnak köszönhetően a kormány mégis kivéreztetheti a független színházakat.
Mai nappal lépett érvénybe a MÁV új, rengeteget szidott vasúti menetrendje. A változtatások sokaknál kiverték a biztosítékot, a tiltakozók egy csoportja ma, az Indóház téren a vasútállomás előtt is hallatta a hangját.
Szeged is becsatlakozott tegnap a Katona József Színház által szervezett, a kulturális finanszírozást felforgató törvénytervezet elleni megmozdulásokba. Míg a fővárosban a Madách teret özönlötték el a demonstrálók, addig Szegeden egy bábszínházi előadás végén, szolidaritási szelfizéssel fejezték ki nemtetszésüket a tiltakozók.
Ma reggel 9-kor startolt el a IV. Globális Klímasztrájk szegedi megmozdulása. Az esemény tematikájában a “Tiszta levegőt!” témaköre köré épült, amely a csekély számú, ám annál lelkesebb résztvevő transzparensein is feltűnt.
Az Extinction Rebellion környezetvédő szervezet több mint 430 aktivistáját állították elő nem engedélyezett brüsszeli megmozdulásukon.
Második alkalommal rendeztek klímatüntetést Szegeden a Fridays For Future Magyarország szervezésében. Az esemény a Széchenyi téren kezdődött, majd felszólalások után a Dugonics térre vonult a becslések szerint több, mint száz fős menet, ahol egy közös behalás előtt volt slam poetry is.
Pécsen és Budapesten már megtartották múlt pénteken, Szegeden pedig szeptember 27-én lesz a következő klímatüntetés. Főként, de nem kizárólag, fiatalok azért fognak tüntetni, hogy akik eddig csak félrenéztek és ignorálták a klímaváltozást, azok igenis tegyenek azért, hogy élhető legyen a bolygó ötven, vagy akár ötszáz év múlva is.
Újabb klímasztrájkot rendeznek, világszerte több ezer városban tüntetnek majd egyszerre az emberek azért, hogy olyan intézkedések lépjenek életbe, melyek a gazdaság és a pénz helyett az emberiség túlélését helyezik előtérbe, küzdve a klímaváltozás ellen.
Szombaton kora délután, a szakadó esőben tartotta zászlóbontását a Toroczkai-féle Nemzeti Légió. Az esemény ellen csak Szegeden két ellentüntetést is szerveztek a Belvárosban, de Törökszentmiklóson is nemtetszésüket fejezték ki.
Bemutatják, mi fog történni mindenkivel, ha nem fékezzük meg Földünk és éghajlatunk elképesztő rombolását.