Continue reading “Megépült a vásárhelyi tram-train szegedi szakasza”
Egy város, ami nem volt olyan szerencsés, mint Szeged
A huszadik század első évtizedeiben még presztízskérdés volt, hogy egy városban közlekedik-e villamos. Magyarországon nem kevés városban jártak régen a főként sárgára festett tuják, volt villamosa Nyíregyházának, Pécsnek, Sopronnak és Szombathelynek is, de ezek sorra bezártak az 1960-as és az 1970-es években. Az indoklás röviden az volt, hogy a villamosok lassúak, régiek és sok helyet elvesznek az autók elől, míg a buszok olcsóbbak, gyorsabbak és modernebbek. Persze az Ikarus újabb és újabb modelljeivel szemben is nehéz volt versenytársat találnia a kihalás által fenyegetett vidéki villamosiparnak.
Fotó rovatunkban most egy különleges, a napokban előkerült képsorozatot mutatunk be Szombathely villamosairól, vagyis nem pont arról. Bár a képek középpontjaiban valóban az esetlen kis sárga csilingerek vannak, a környezetük is ámulatba ejtő. A képeket Björn Alnebo készítette, aki 1973-ban járt Budapesten, majd ellátogatott Szombathelyre is, ahol már csak pár hónapja volt hátra a villamosoknak. Szombathely ugyanis nem volt a szerencsések között, a városban 1974. augusztus 20-ával felszámolták a hálózatot.
Szombathelyen már tizenegy évvel Szeged előtt, 1897-ben járt villamos, de a szegedivel ellentétben a hálózat sosem nőtt meg nagyra. Ezt két szempontból is vizsgálhatjuk: egyrészt a városban mindössze egy vonal volt mindvégig, másrészt azon is elég keskenyek voltak a járművek. A hagyományos 1435 helyett csak 1000 milliméter volt a kerekek közti távolság, az un. nyomtáv.
Érdemes elveszni a fényképekben, rengeteg apró, de izgalmas részletet rejtenek.
















40 éves, használt síneken jár majd a vásárhelyi tram-train
Más magyarországi vasútvonalakból kibontott, használt sínszálakból építik a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train pályáját.
Húsbárddal akart kirabolni egy belvárosi dohányboltot két külföldi férfi
* * *
Frissítés 2018. 02. 08. 11:51
Szerbek voltak a belvárosi dohányboltot kirabolni készülő férfiak – derül ki a Csongrád Megyei Főügyészség közleményéből.
A Szegedi Járási Ügyészség a két férfi letartóztatását kezdeményezte, a bíróság ma dönt.
* * *
Continue reading “Húsbárddal akart kirabolni egy belvárosi dohányboltot két külföldi férfi”
Különleges képeslapok kerültek elő a 70-es évekbeli Szegedről
- Előkerült tíz darab színes képeslap a régi Szegedről.
- A képek nagyjából az 1960-as és az 1970-es években készülhettek.
- A várost új szemszögből bemutató relikviákat Farkas Árpád, a Szeged régi fotói szerkesztője kapta egy idős hölgytől.
- Az összes képen találni fogsz valamit, amire rá lehet csodálkozni, az biztos.
- Érdemes elolvasni a képek alatti írást is, ugyanis ott áruljuk el, pontosan mi változott mára a városban. De persze lehet találgatni is előtte.

Continue reading “Különleges képeslapok kerültek elő a 70-es évekbeli Szegedről”