„Abban az ambivalens állapotban vagyunk, hogy a hallgatók nagy része passzív, apatikus, mert azt hiszi, nem tud változtatni a dolgokon”

A Szegedi Tudományegyetem alapítványi átszervezése egyre nagyobb visszhangra talál az országos köztudatban is. A kérdésről múlt hét folyamán a Marom Budapest interjúműsorában fejtette ki véleményét Barát Erzsébet egyetemi oktató, Gálosi Dóra SZFE-hallgató és Körmendi Zoltán, a Veritas Virtus Libertas tagja.

Még ne örüljön senki, de lehet, hogy mégsem zár a Cserepes sori piac egy hét múlva

Még ne örüljön senki, de lehet, hogy mégsem zár a Cserepes sori piac egy hét múlva

Még november végi hír, hogy az üzemeltető önkormányzati tulajdonú cég kezdeményezte a harmincéves Cserepes sori piac megszüntetését. Ezt követően volt egy kisebb vita arról, hogy egy később megjelent kormányrendelet keresztbe tesz-e ennek, s most úgy tűnik, igen.

Placido Domingo szexbotránya és szegedi fellépése között tilos volt róla írni az MTI-n

Belső utasításban adták ki az MTI munkásainak, hogy Placido Domingoval kapcsolatban nem jelenhet meg semmiféle anyag, csakis főszerkesztő-helyettesi engedéllyel. Az utasítást 2019. augusztus 14-én adták ki, egy nappal Domingo szexuális botrányának kirobbanása után, és napra pontosan két héttel szegedi fellépése előtt.

Nyert a Szegeder az Open Society Foundations független sajtót támogató pályázatán

Nyert a Szegeder az Open Society Initiative for Europe független sajtót támogató pályázatán

Közép-Európa független vidéki médiumai számára hirdetett pályázatot 2020-ban az Open Society Foundations, ennek keretében nyert el 18.000 dollárt (~5,3 millió forintot) szerkesztőségünk. A támogatást elsősorban növekedésre és anyagi helyzetünk stabilizálására fogjuk költeni; utóbbi keretein belül néhány hónapon belül támogatói kampányt indítunk, hogy fenntarthatóan tudjunk működni a jövőben.

Az ELI kutatására fáj a foga Sorosnak, ezért akadályozza az SZTE modellváltását

Az ELI nukleáris kutatásaira fáj a foga Sorosnak, ezért akadályozza az SZTE modellváltását

Egy átlagos vasárnapnak indult ez is, majd a Facebook taperolása közben szembe jött velem egy oldal, mely tényeket és igazságokat ígért az SZTE modellváltásával kapcsolatban. Magam is követem, és ha időm engedi, narrálom is a folyamatokat, így mint naiv médiamunkás kattintottam is az eddigiektől eltérő olvasatok, fel nem fedezett összefüggések, vagy publicitást nem nyert tények reményében. Atomkutatások, Soros emberei Szegeden, és a nagy Momentum-önkormányzat-DK-Szegeder összeesküvés.

Lestyánszki csonkaországi fővezér: révbe érhetne az 500 éves szegedi egyetem, ha a mindent felforgató liberális fiatalok helyett a jó magyar hazafiak alkotó kezeibe kerülne

Csütörtökön hosszabb cikkben mutattuk be azt a három egyetemi szerveződést, amely az elmúlt hetekben kiállt a Szegedi Tudományegyetem modellváltása ellen. A három csoport mellett azonban van még egy, amely érdekelt az ügyben: a Turul Szövetség. Erre maga a szövetség csonkaországi fővezére, Lestyánszki Róbert hívta fel szerkesztőségünk figyelmét levelében.

Egy felmérés szerint a szegediek 99 százaléka elutasítja a modellváltást jelenlegi formájában

Több mint ezren töltötték már ki a Veritas Virtus Libertas online kérdőívét a Szegedi Tudományegyetem átalakítása kapcsán, írja a csoport közleményében. A nem hivatalos felmérésből kiderül, hogy a modellváltást szinte egyhangúlag utasítják el Szegeden: 98,5 százalék nem akarja, hogy alapítványi fenntartásba kerüljön az egyetem.

Egészen elképesztő emberipreparátum-gyűjteménye van a szegedi egyetemnek, amiről jó eséllyel nem is hallottál még

Egészen elképesztő emberipreparátum-gyűjteménye van a szegedi egyetemnek, amiről jó eséllyel nem is hallottál még

Én legalábbis most szereztem tudomást, amikor bejelentésre került, hogy megújult a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar európai szinten is egyedülálló emberipreparátum-gyűjteménye, a medikusképzés szolgálatába állított kiállítás anyagáról az év végére háromdimenziós atlasz is készül – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

„Az egyetemünknek hűnek kell maradnia a Veritashoz, a Virtushoz és a Libertashoz” – online szerveződések az SZTE autonómiájáért

#FreeSZTE: három szegedi csoport állt Rovóék és a modellváltás közé

A szegedi egyetem autonómiájáért való kiállásra több szempontból is korlátozott lehetőségei vannak az egyetem hallgatóinak és más civileknek. Ennek ellenére több online kezdeményezés is magára vette a közösségszervezés feladatát az elmúlt hetekben. Céljuk a hallgatók informálása, a kérdésre való figyelemfelhívás különböző akciókkal, illetve a hallgatók véleménye számára platform biztosítása, és a szenátus felé továbbítása.

Lázár a tram-trainről: 2024-től Szabadkára is mehetünk

Lázár a tram-trainről: 2024-től Szabadkára is mehetünk

Átadták a Szeged és Hódmezővásárhely között majdan közlekedő tramtrain-rendszer első járművét. Lázár János szerint a vasút 1870-es évekbeli megjelenéséhez hasonló fejlődést hoz majd a tram-train, amely ősztől alig több mint 30 perces, olcsó, környezetbarát közlekedési kapcsolatot teremt a két város között.

Beszólt a kormánynak a Facebookon – nem kapott támogatást az egyesülete

Beszólt a kormánynak a Facebookon – nem kapott támogatást az egyesülete

Idén nem kap az államtól működési támogatást a Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete. A szervezet elnöke szerint ez az ő Facebook-bejegyzései miatt történt így. Szerinte a görög nemzetiségi szószóló jelentette föl. Az érintett azt mondja, nem tett ilyet, és bizonyítani tudja, ő támogatta az egyesület pályázatát, de a miniszterelnökség máshogy döntött.