A minisztériumba nem érkezett panasz a hírhedt szenátusi ülés kapcsán

A Szeged Televízió Téma című műsorában február 23-án jelentette be Mihálik Edvin, hogy közérdekű adatigényléssel fordul az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz azzal kapcsolatban, hogy küldjék meg a választ, amit Szajbély Mihály panaszára továbbítottak a Szegedi Tudományegyetem rektorának. Szajbély azért élt panasszal, mert szerinte nem volt átláhtató és tiszta a szenátusi ülés vége; a minisztérium szerint azonban hozzájuk nem érkezett panasz.

Szegedre jön holnap az első vasútvillamos-jármű

Szegedre jön holnap az első vasútvillamos-jármű

Szerdán, azaz március 10-én a hatósági nagyvasúti futópróbát végzik el Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Szeged útvonalon, majd a hatósági járműszemle és próba következik Hódmezővásárhely új villamosvasúti vonalán. A vonali próbák a Szeged–Hódmezővásárhely vonalon, a hódmezővásárhelyi és szegedi villamosvasúti vonalakon folytatódnak.

Nyilvános lesz, hogy mennyivel keres többet egy férfi a szegedi önkormányzatnál

A nők férfiakhoz viszonyított jövedelemhátránya valahol 11 és 18 százalék között van, de ha a nők által végzett “láthatatlan” munkát is ideszámítjuk, a bérkülönbség még jelentősebb. Az Amnesty International kezdeményezésére most több cég és önkormányzat – köztük a szegedi – lép afelé, hogy átláthatók és nyilvánosak legyenek a bérkülönbségekre vonatkozó adatok.

Négy nap után sem tudni, van-e koronavírus-fertőzött a városházán

Még pénteken derült ki, hogy Dobrev Klára megfertőződött a koronavírussal. Dobrev hétfőn járt a városházán, ahol maszk nélkül tartózkodott, és olyanokkal találkozott, mint a Demokratikus Koalíció szegedi elnöke, Binszki József, vagy Botka László polgármester. Azt azóta sem tudni, hány fertőzött van a városházán, ha van egyáltalán.

Ha annyira érti az ellenzék a NER-t, mint az egyetem ügyét, akkor nincs mit mondani 2022-re

Ha annyira érti az ellenzék a NER-t, mint az egyetem ügyét, akkor nincs mit mondani 2022-re

Az a történet megvan, hogy az LMP február elején aláírásgyűjtésbe kezdett az egyetemek autonómiájának megőrzése érdekében? Ezt első körben Keresztes László Lóránt, a párt frakcióvezetője jelentette be Szegeden, majd a Szeged Televízió Téma című műsorában megközelítőleg nyolc percben fejtette ki véleményét az ügyben. A műsorvezető már az első kérdésben felvetette, hogy vajon mennyi értelme van egy x+1-edik petíció indításának, amire Keresztes László Lóránt úgy válaszolt, hogy mielőtt erre válaszolna, el szeretné mondani, hogy… hogy a Fidesz lop, hogy elviszik a pénzt, hogy ellopják az egyetemet, hogy az uniós forrásokra fáj a foga a kormánynak.

Pontosan ez történik, ha egy fotóművész bejut az új szegedi uszodába

Pontosan ez történik, ha egy fotóművész bejut az új szegedi uszodába

A nemrég átadott Etelka sori Tiszavirág Sportuszodáról valamennyi szegedi szerkesztőség készített tartalmas fényképes galériát. A miénk ide kattintva nézhető meg, és készítése közben az volt az érzésem, hogy azért eléggé jó felvételeket lőttem, és egy jó galériát hoztam össze. És bár soha nem gondoltam, hogy elértem már mindent e téren, amit el lehet, most még kevésbé tudom ezt gondolni. Megjelent ugyanis a Magyar Építők 83 fotóból álló albuma, amely lenyűgöz. Sok szempontból. Nagy csodálattal lehet végiggörgetni általában minden fotós összeállításukat, és ez most sincs másképp. A 83 fotóból 9-et alább megosztunk mi is, de érdemes mindet végignézni.

Nem dobta ki az egyetem a klinikák százéves kerítését

Több tíz méteren bontotta el az új pszichiátriai tömb építője a Tisza Lajos körúti klinikák egyik régi betonból, téglából és vasrácsból készült kerítését. Bár védettséget nem élvez, tagadhatatlan, hogy felbecsülhetetlen értéket képvisel, hiszen nagyjából száz évvel ezelőtt került oda, amikor a négy nagy klinikaépület is felépült Klebelsberg Kuno vezényletével.

Egy vegánbarát étterem, ahol a húsevők is jót ehetnek

Egy vegánbarát étterem, ahol a húsevők is jót ehetnek

Létezik egy hely, ahová a vegánok és a húsevők közösen betérhetnek, méghozzá kompromisszumok nélkül. Nem, ez nem egy tündérmese kezdete, hanem a szegedi valóság. A Fricskában ugyanis két teljesen elkülönített konyhában készülnek a “zöld” és hagyományos fogások, így kizárt, hogy az alapanyagok egymással érintkezzenek.

A kormányhivatal felfüggesztette az új vásárhelyi buszok engedélyét

Két autóbusz is a megfelelő hatósági engedély nélkül végzett menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást Hódmezővásárhelyen a kormányhivatal szerint, ezért három hónapra felfüggesztették hétfőtől a helyi buszszolgáltatást nyújtó Jovány Busz Kft. működését. Az önkormányzat szerint van engedélyük.

Örök rejtély maradhat a Bartók téri kettős kukagyilkosság

Még szombaton keresett meg olvasónk egy szívettépő történettel: teljesen kiégett kettő zöld színű, függesztett műanyag szemetesedényzet a Bartók Béla téren. Olvasónk szerint szándékosság lehet a háttérben, ami eléggé gyanús, hiszen a két kuka egymástól úgy 50 méterre található, és nem valószínű, hogy átterjedt az esetleg véletlen keletkezett tűz egyikről a másikra.

Novák Katalin a legbefolyásosabb közéleti női szereplő a Forbes szerint

„Fokozatosan és alaposan alakul át az itthon élő befolyásos magyar nők listája, ahogy az évek során erősödik egy tendencia Magyarországon: egyre inkább az érvényesül, aki közel van az államhoz” – áll a Forbes legújabb listájának bevezetőjében. A lap a legbefolyásosabb magyar nőket gyűjtötte ki, négy kategória szerint: üzlet, média, közélet, kultúra.