Karácsony: Szeged remek példa, ily

Karácsony: Szeged remek példa, ilyen Magyarországot szeretnék

Az újrókusi Kodály téren rendezett pénteken családi napot az MSZP egy halom ismert országos és helyi politikus jelenlétében. A programsorozat 15 órától kezdődött gyerekszínházelőadással, taekwondobemutatóval és kutyáshowal. Lehetőség volt arcfestésre és pónilovaglásra, volt ugrálóvár, cukorkaeső sajnos nem. 17 órától Karácsony Gergely utcafóruma került terítékre a programramlistán.

Egy férfi megpróbált eladni egy otthonról szökött fiatal lányt 250 ezer forintért egy szegedi testvérpáron keresztül egy mindszenti párnak prostituáltnak külföldre, úgy, hogy majd a lány visszaszökik és elosztják a pénzt, de a lány végül nem tudott elszökni, mert átverte a férfi és igazából nem vele, hanem a mindszentiekkel osztotta el a pénzt

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minősített emberkereskedelem bűntette miatt vádat emelt négy férfi és négy nő ellen, akik közül az egyik férfi 2019 júliusában egy kiszolgáltatott lányt eladott egy örömlányok futtatásával foglalkozó családnak, akik a sértettet Németországba vitték és prostituáltként dolgoztatták.

Robert Smith-hasonmások városszerte, medence aljába koppanó fejes, szürreális ötös troli – memoárok a korábbi Szegedi Ifjúsági Napokról

Tavaly a jól ismert okból, a koronavírus-járvány miatt elmaradásra került a Szegedi Ifjúsági Napok, de holnap újra kapuit nyitja a Szegeden fesztiválozni vágyó nagyközönségének. Ezúttal nem én szeretnék mesélni a fesztiválról, mivel én túl sokat nem is tudnék, hanem olvasóinkat és barátaimat kerestem fel, hogy számoljanak be a már jól ismert szófordulattal élve, SZIN-es emlékeikről. A következőkben az ő emlékeiket idézzük meg.

Lekakálták a Kárász utca egyik legszebb üzletportálját

Éppen bizottsági bejáráson vett részt ma Német Ferenc fideszes politikus, hogy megtekintsék a Kárász utcai épületek egyre rosszabb (de még mindig elég jó a város többi épületéhez képest) állapotban lévő homlokzatait, amikoris a következő látvánnyal találkoztak a Kárász utca 10. szám alatti háromemeletes bérházon.

Mindkét szegedi választókerületben rendez előválasztási vitát a Partizán

A Partizán májusban támogatói kampányt indított, hogy az ellenzéki előválasztás során legalább 30 választókerületben képviselőjelölti vitát rendezhessen. A kampány sikeres volt, ezért kedden örömmel jelentették be közleményükben, hogy szeptember 6–25. között minden harmadik választókerületben, azaz 32 OEVK egyéni jelöltjeinek részvételével élő közönség előtt vitákat fognak tartani Budapesten és szerte az országban.

Nem tud elaludni esténként? Hallgasson zörgő, csikorgó Bengáli villamosokat!

Nem tud elaludni esténként? Hallgasson zörgő, csikorgó Bengáli villamosokat!

A különböző hangerejű és frekvenciájú csikorgások, nyekergések és zörgések egyenesen az anyaméhbe repítik önt, megszabadítva a mindennapi stressztől és a negatív gondolatoktól. Ma este lefekvés előtt főzzön le egy nyugtató hatású teát, majd bújjon ágyba, és fülhallgatója segítségével utazzon végig a Boldogasszony sugárúton, rezegje át magát a Tisza Lajos körúton, üvöltve és remegve vegye a kanyarokat.