Az nem kifejezés, hogy ráfér a felújítás a Dómra

  • Ha a szétesés határán nem is áll, de több helyen évtizedes károkat hord magán a fogadalmi templom.
  • Az épületen már megkezdték a felújítási munkákat, ezért mielőtt eltűnik minden sebe, körbejártuk.
  • Persze hivatalos jelentést nem tudunk adni, de kijelenthető, hogy esztétikai szempontból a kis tornyok vannak a legjobban megsérülve, több helyen hiányoznak belőlük téglák is.
  • A székesegyházra most több, mint 1,7 milliárd forintot költenek, melyből a teljes homlokzat is megújul.
  • A projektről bővebben itt írunk.

 

IMG_8138
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Continue reading “Az nem kifejezés, hogy ráfér a felújítás a Dómra”

Már száz éve nem leány-álom

Idén 100 éve, hogy Várnay Marianne első nőként beiratkozhatott a Műegyetem építészhallgatói közé. Igaz, hogy 1919-ben, az első évben még csak rendkívüli hallgatóként, de a második évtől már rendes egyetemi polgárként végezte a kart a férfiak között. Nem volt könnyű dolga, de sikeresen teljesítette a követelményeket és négy tanévvel később lediplomázott.  Ma már külön programmal hívogatják a lányokat a mérnöki és tudományos pályákra. A Lányok Napja idei, április 30-ai rendezvényén számos intézmény várja az érdeklődő fiatalokat, akik előtt egykor Várnay Marianne is törte az utat. A Lechner Tudásközpont cikke, írta Juhász Réka.

Continue reading “Már száz éve nem leány-álom”

Ma este hatig a Rendőrség épülete előtt ingyen regisztrálják a biciklidet, hogy könnyebben vissza tudd kapni, ha ellopnák

Ma délután kettőtól este hat óráig a Szegedi Rendőrkapitányság épülete előtt (6722 Szeged, Párizsi krt. 16-22.) ingyenes “Bike Safe” kerékpár regisztráció zajlik. A regisztrált biciklit, ha ellopják és a hatóság lefoglalja, könnyebb visszajuttatni a tulajnak, mert rögtön tudják, kié. Emellett a regisztrációt matrica is jelzi, aminek megelőző hatása is van. Continue reading “Ma este hatig a Rendőrség épülete előtt ingyen regisztrálják a biciklidet, hogy könnyebben vissza tudd kapni, ha ellopnák”

Céget alapítani ott, ahonnan mások csak menekülnek

Céget alapítani ott, ahonnan mások csak menekülnek

Amint van pár szabad percük, már hímzik is a madaras, űrhajós és házikós mintákat, amiket aztán tornazsákokra, mobiltokokra és neszesszerekre varrnak, majd az interneten próbálják eladni. Az idén húszéves Igazgyöngy Alapítvány társadalmi vállalkozásában a legnagyobb szegénységben élő emberek dolgoznak, mégsem akarják, hogy sajnálatból vegyék meg a termékeiket. Ha sikeres márkát faragnak a SZUNO-ból, önfenntartóvá válhatnak, a plusz pénz, az alkotás öröme, a sikerélmény és a tanulás pedig talán a jövőjükre is hatással lesz.

Hol a csillagod, zsidó?!

Hol a csillagod, zsidó?!

Mindnyájan tudjuk jól mi történt 1944-ben. Zsidók százezreit vitték el csak tőlünk, világszerte pedig milliók estek áldozatul. Arról azonban sokkal kevesebbszer esik szó, hogy egy-egy kisebb földrajzi egységet hogyan érintett a történelem. Hiába ül az ember történelemórán Szegeden, nem tanul egy szót sem a nagy árvízről vagy arról, hol is szavalt pontosan Kossuth. Így hát most röviden betekintést nyerhetünk, hogyan is került egy áprilisi szerdával nagy, sárga színű csillag sok ezer szegedi kabátjára.

Így néz ki Szeged legújabb trolija

  • A 40 éves szegedi trolibuszközlekedés apropóján tartott ma reggel sajtótájékoztatót a Szegedi Közlekedési Társaság nevében Majó-Petri Zoltán és Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester.
  • Az eseményen többek között bemutatták a még januárban Csehországból érkezett négy lengyel Solaris Trollino 12 típusú trolibusz első honosított darabját.
  • A jármű – mely fel van szerelve Wi-Fi-vel, utastájékoztatással, jegyautomatával és klímával is – várhatóan még májusban forgalomba áll.

 

IMG_8383
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Continue reading “Így néz ki Szeged legújabb trolija”

Hatósági- és céges beszámolót és drogstratégiát is elfogadott a város

Beszámoltak 2018-as munkájukról a hatóságok, elfogadták az állami cégek idei üzleti terveit és a város drogstratégiáját, szó volt az önkormányzat tavalyi évi zárszámadásáról, és bár nem volt napirenden, vitatkoztak a képviselők a Széchenyi térről. SZIN-bérletek, bérlakások, a Notre-Dame, de persze az EP-kampány is előkerült, és ment a szokásos politikai adok-kapok. Tudósításunk Szeged város 2019. április 26-i közgyűléséről.

Fotó: Szeged.hu

Continue reading “Hatósági- és céges beszámolót és drogstratégiát is elfogadott a város”