Ismét felbukkant egy Mészáros-közeli cég a tram-train kapcsán

Mészáros Lőrinc neve mára szinte egybeforrt a vasútépítéssel. Ezúttal nem a szegedi járműtelepnél, hanem egy karbantartó gépre kiírt közbeszerzésnél diadalmaskodott egy Mészáros-közeli cég. Egy cseh céggel közösen indultak, mivel itt egy igen speciális járműről van szó, kevés helyen van meg hozzá a megfelelő, kiforrott technológia.

Több regionális vonalon áll vissza a menetrend, az újszegedi továbbra is feketelistás

Több regionális vonalon áll vissza a menetrend, az újszegedi továbbra is feketelistás

Az ITM és a MÁV az ígéretéhez híven felülvizsgálja a regionális vonalakon – a járványhelyzet okozta utasszám jelentős csökkenése miatt – június 6-tól bevezetett menetrendeket – írja közleményében a Magyar Államvasutak. Tíz vasútvonalon már augusztus 1-jétől a korábbi, megszokott alapmenetrendet állítja vissza a vasúttársaság, de hosszú távon fejlesztéseket és akár két órás ütemes menetrendek bevezetését is tervezi számos regionális vonalán. A további regionális viszonylatokon még vizsgálják az utasforgalmat és a közlekedési rendet. 

Kezdődik a munka a Budapest-Belgrád vasútvonalon

A kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott mai ülésen elmondta, hogy az előkészületek ütemterv szerint haladnak és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.

Behúzták a fűkaszát: ritkulhat a menetrend az újszegedi vasútvonalon

Behúzták a fűnyírót: ritkulhat a menetrend az újszegedi vasútvonalon

Az Újszeged-Makó-Békéscsaba vasútvonalon a jelenlegi napi 2 (vasárnaponként 3) vonatpárt 1-re ritkítaná, és a kimaradtakat autóbusszal pótolná az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Regional Bahn szakportál értesülései szerint. Nem ez az egyetlen érintett vonal, másik 33-on is hasonló szolgáltatáscsökkenés lehet kilátásban.

Lassan tervezhetik a Szeged-Békéscsaba vasútvonalat, megújulhat a teljes vonal

Lassan tervezhetik a Szeged-Békéscsaba vasútvonal teljes felújítását

Derült égből villámcsapásként jelent meg a közbeszerzési kiírás a Szeged-Békéscsaba vonal felújításának tervezésére. A nyertes készítheti elő a beruházást ahhoz, hogy majd pár lépéssel, bürokratikus akadállyal később megkezdődhessen az építkezés. A dokumentációba belekukkantva a teljesség igénye nélkül egyik szemünk sír, a másik nevet.

Terelik a szegedi vonatokat a Nyugati pályaudvar felújítása miatt

A MÁV Zrt. közleménye szerint a munkálatok biztonságos végrehajtása érdekében a vasúttársaság május 8-ától december elejéig lezárja a Nyugati Pályaudvar utascsarnokát. A munkák ideje alatt a MÁV-START ideiglenes menetrendet vezet be, több vonatot más budapesti állomásra irányít és a vasúttársaság kérésére a BKK is tájékoztatást ad a módosításokról az érintett járatain.

Pénteken hosszabb vonatok indulnak Szegedről, hogy a sok kollégista felférjen

Az egyetemek és főiskolák látogatási tilalma és a kollégiumok lezárása miatt a MÁV-START – számítva a megnövekedett utasszámra – pénteken plusz kocsikkal közlekedteti egyes járatait – írják közleményükben. Javasolják, hogy a sorban állás elkerülése érdekében a MÁV app segítségével váltsuk meg jegyeiket, bérleteiket.

Szájmaszkokat, gumikesztyűket és kézfertőtlenítőket oszt dolgozóinak a MÁV

A vasúttársaság minden szükséges lépést megtesz a koronavírus terjedésének megelőzése, az utasok és vasutasok védelme érdekében. Péntek délutántól a nemzetközi járatokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók és utaskísérő személyzet részére 1600 darab orvosi szájmaszkot, gumikesztyűt és kézfertőtlenítő gélt tartalmazó egységcsomagot osztanak ki.

MÁV: felkészültünk a koronavírusra

A MÁV felkészült a koronavírus fertőzések terjedésének megelőzésére, áll a vasúttársaság közleményében. A MÁV állandó kapcsolatot tart a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzzsel, az egészségügyi hatósággal, és iránymutatásuk alapján jár el az állomásokon és a vonatokon, biztosítja a szükséges feltételeket.

Negyedére csökkent az utasszám a non-stop InterCity-ken

Százával tűntek el az utasok a Budapest-Szeged közti nonstop IC-kről

Ahogyan várható volt, rengeteg utas járt rosszul a valós fejlesztést nélkülöző Patyomkin-menetrend bevezetésével a Budapest-Szeged vasútvonalon, és ezt immár az elmúlt két hónap utasforgalmi adatai is alátámasztják – írja Facebookon a Közlekedő Tömeg Egyesület, amely közérdekű adatigényléssel fordult a Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz nemrégiben.