Lehet, hogy sokan észre sem vették, de az elmúlt jó pár hónapban kinőtt egy pár utcányi lakópart a földből Újszegeden. Ez a kedves Olvasót jó eséllyel nem igazán érinti, hiszen nem valószínű, hogy oda fog költözni, de azért összefoglalunk pár dolgot, illetve mutatunk néhány képet is, és egyúttal üdvözöljük a Hársfa lakóparkban.
Continue reading “Felhúztak egy kisebb lakóparkot Újszegeden”
Sorozatunkban bemutatjuk Szeged leghíresebb fényképészeit az 1850-es évektől egészen az első világháborúig.
A következő hetekben minden hétfőn egy szegedi fényképészről olvashatsz itt a Szegederen, akinek értékesebb fényképeit Facebook oldalunkon fogjuk megosztani a hét többi napján.
A befejező részt olvassák.
Letzter Lázár személyében ismerjük a mai napig azt az embert, aki hihetetlen minőségű és aránylag nagy mennyiségű fényképfelvételt hagyott a múltra rácsodálkozni kívánó utókorra, azaz ránk. Tőle maradt fent a legtöbb érdemi városkép a korból, munkásságának rengeteget köszönhetünk.
Letzter Lázár Kassán született 1832-ben. Műterme, melyet 1869-ben nyitott meg feltehetőleg a Dáni utca 2-ben, „gyermekeket legzsengébb kortól kezdve, legújabb módszer szerint ízléssel kiállítva, valamint festéseket, olajban is” vállalt.
Az árvízkor, 1879-ben bár nem tartózkodott a városban, volt egy társa, nevezett Lauscher Lipót, aki megörökítette a katasztrófát.
Még májusban állványozták fel, pár napja pedig elkészült a Kiss Menyhért és a Nagy Jenő utcák, valamint a Széchenyi tér sarkán álló kupolás épület tetejének felújítása.
A Postapalota tavaly év végi felújításához hasonlóan itt is csak a tetőszerkezetet hozták rendbe, azt azonban nem is akárhogyan, ugyanis a cserepek cseréje mellett gyönyörűen renoválták a kupolát is, aminek korábbi palaborítását bádogra cserélték, valamint a tető szélén lévő 9 kis tornyocskát is visszaállították, ezeknek a fele már az évek során széthullt.
Kupolák terén úgy tűnik kezdünk jól állni, hiszen nemrég bejelentették az ÁJTK fél évszázada lerombolt saroktornyának visszaállítását is.
Májusban megjelent egy kormányhatározat, melyben hírt adtak egy kiemelt fontosságú szegedi épület felújításáról, ez azonban ezidáig elkerülte a helyi sajtó figyelmét.
A határozat lényege röviden az, hogy
| helyreállítják a jogtudományi kar hatalmas, a 60-as években lebontott kupolás saroktornyát.
Azt, hogy mekkora veszteség érte a várost a 60-as években, amikor lebontották a tornyot egy emeletráépítés során, az szemlélteti a legjobban, hogy a város lebontott kupoláit bemutató cikkünkben konkrétan az első helyet kapta a jogtudományi kar gyönyörű, 135 éves épülete.
Egyes számítások szerint
| az épület magassága a kupolával együtt akár a 30 métert is elérte, ami egy 9 emeletes panelnek felel meg.
A kormány több, mint 650 millió forintot különített el az épület felújítására, ami a torony visszaállításán kívül tartalmazza egy emlékhely kialakítását, energetikai korszerűsítést, a homlokzat felújítását, munkaszobák kialakítását, valamint az udvar befedését, és ezzel egy aula kialakítását.
Sorozatunkban bemutatjuk Szeged leghíresebb fényképészeit az 1850-es évektől egészen az első világháborúig.
A következő hetekben minden hétfőn egy szegedi fényképészről olvashatsz itt a Szegederen, akinek értékesebb fényképeit Facebook oldalunkon fogjuk megosztani a hét többi napján.
Keglovich Emil a mai Románia és Ukrajna területén fekvő Bukovinában született 1856. június 23-án. Szegeden 1882-ben kezdte munkásságát Letzter Lázárral közösen, aki Laucher Lipótot is kitanította.
Saját műtermét csak 1892-ben, a Kölcsey utcában nyitotta meg, majd öt évvel később azt a közeli Klauzál térre helyezte át a Wagner udvarba, ahol élete végéig tevékenykedett.
Keglovich 1912. október 3-án hunyt el Szegeden.
Continue reading “Jó ízlés és jó munka a Klauzál téri Wagner házban”
Sorozatunkban bemutatjuk Szeged leghíresebb fényképészeit az 1850-es évektől egészen az első világháborúig.
A következő hetekben minden hétfőn egy szegedi fényképészről olvashatsz itt a Szegederen, akinek értékesebb fényképeit Facebook oldalunkon fogjuk megosztani a hét többi napján.
Gévay Béla 1841 körül született a ma már Ausztriához tartozó Pinkafőn. Első fényképészetét Pesten nyitotta, majd 1886-ban Makón próbált műtermet fenntartani, de két évvel később már Hódmezővásárhelyen dolgozott rövid ideig. 1888. november 1-én nyitotta meg szegedi, Horváth Mihály utcai műtermét abban a Rieger házban, ahol 1862-től két éven át Bietler Ferencnek is volt üzlete.
1890 májusában írnak az újságban az általa készített un. „emlékképről”, melyen az „egyszeri szögedi hajdúk”-kat, azaz a város cselédjeit, közszolgáit ábrázolja. „(…) A régi zsinóros mundért nemsokára lehámozzák róluk. Azután csak a szegedi múzeumban lehet régi röndér gúnyát látni, vagy azon az emlékfényképen, melyet a nagy reformátor főkapitány most kegyeletből a város cselédjeinek jelenlegi uniformisáról készíttetett. A város cselédjeiből egy-egy díszpéldány van megörökítve a fényképen a mostani mundérban. Egymás mellett a nagycsontú, impozáns portás, a rendőrőrnester, lovasrendőrkáplár, gyalogosrendőr káplár, a főispán, polgármester és főkapitány nyalka huszárjai, a lovas és gyalog közrendőr, hivatalszolga és itt feszít a parádéskocsis, a tűzoltó, a vámőr a kocsipiszkáló spádéval.”
Continue reading “A pinkafői, aki lefényképezte a szögedi huszárokat”
Sorozatunkban bemutatjuk Szeged leghíresebb fényképészeit az 1850-es évektől egészen az első világháborúig.
A következő hetekben minden hétfőn egy szegedi fényképészről olvashatsz itt a Szegederen, akinek értékesebb fényképeit Facebook oldalunkon fogjuk megosztani a hét többi napján.
Lauscher Lipót 1838-ban született, 1862-ben feleségül vette Letzter Nanettet. A családban volt egy híres fényképész, Letzter Lázár, akinek ekkor már híres műterme volt. Valószínűleg tőle tanulta el Lauscher is a fényképészet tudományát.
Egy időben Letzterrel dolgozott is együtt, a Letzter és Társa cég társtulajdonosa volt, majd valószínű családi okok miatt 1880-ban kivált a cégből. Egy évre rá pedig elhalálozott, ezután felesége, Nanette vette át az üzletet és még egy éven át üzemeltette, majd ő is betársult Letzter Lázárhoz, aki ekkor ért vissza belgrádi útjáról.
35.000 ember voksolt nemrég az Eduline portál szavazásán, hogy melyik a legszebb magyar egyetemi campus, az szavazók közel fele, 40%-a szerint a szegedi az. Ez a dicső eredmény azonban felvet pár kérdést, amiket most meg is válaszolunk.
Harapós kérdés, óvatos megközelítést igényel, de a lényeg az az, hogy a campus a felsőoktatási intézmények (karok, kollégiumok) közvetlen környezete, épületeinek együttese, és (az általuk gyakran közrezárt) parkok, terek. Ezt pedig ember legyen a talpán, aki Szegeden megtalálja.
Megvannak azok a tipikus amerikai filmek, amikor az egyetemi hallgatók beszélgetve bandukolnak át egyik barna téglaépületből a másikba, keresztezve egy szép, pázsitos parkot, ahol mások fekve vagy egy hatalmas tölgy árnyékában ülve tanulnak? Na azok campusok, Szeged belvárosában viszont keresve se talál hasonlót az ember.
Az egyetlen ilyen hely, amire valamennyire rá lehet erőltetni a campus szót, az az Ady tér, ahol a TIK és a BTK között van egy szép park, azzal viszont nehéz lenne országos versenyt nyerni.
Az külön említést érdemel, hogy a szavazásban a szegedi egyetemre kattintva az ember a Dugonics téri rektori hivatal képét látja, ami a legkevésbé hívható campusnak, arról nem is beszélve, hogy inkább irodaház funkciót lát el, mint oktatóépületét.
Continue reading “Tényleg a szegedi a legszebb egyetemi campus egész Magyarországon?”
Felrobbant a híre annak, hogy egy óriási, közel 55.000 m2 alapterületű telken, a volt kábelgyár helyén épít lakóparkot a nemrég létrejött Cédrusliget Lakópark Kft. Mindenki örül, vagy épp bosszankodik a látványterveket látva, de azt elmondhatjuk, hogy a városlakók túlnyomó többségét foglalkoztatja a téma, de ez nem is csoda.
Jó pár évtizede nem rakott le senki az asztalra hasonlóan futurisztikus, igazán újat mutató tervet ennyire bent a városban. Bár az ELI sem hívható épp hagyományos, érdektelen épületegyüttesnek, mivel a belvárostól több, mint öt kilométerre van, nem igazán beszédtéma a külseje.
A Cédrus Liget mellett azonban nem lehet szó nélkül elmenni, és pláne nem lehet rögtön megemészteni. Van, aki kapásból beleszeretett, van aki gyűlöli, akár azért, mert rondának, akár azért, mert túl újnak tartja, de mindenkinek egy kicsit igaza van, hiszen van bőven kivetni való benne a pozitívumain kívül, úgyhogy nézzük, először is, hogy mi a jó benne.
Vidéki szinten óriási projektről beszélünk, de ha azt nézzük, Szegeden nem is nagyon épült semmi hasonló a válság óta. Ha az Index áprilisi, lakópark építéssel foglalkozó cikke nem téved, akkor a csak most bejelentett, ezért a listán nem is szereplő
| Cédrus Liget jelenleg Magyarország legnagyobb épülő lakóparkja, verve a fővárosi projekteket is.
És ez azért elég nagy szó. Persze ha összesítést nézünk, Szeged, és úgy általában a vidék még így is elbújhat Budapest mögött, de ez sosem volt meglepő.
Méreteivel komoly lökést adhat a helyi iparnak és magának a városrésznek is, ahol az Árkád 2011-es átadása óta szinte semmi sem épült leszámítva pár kisebb társasházat.
Continue reading “Megőrült a város a Cédrus Liget terveit látva. De tényleg olyan jó lesz?”
Sorozatunkban bemutatjuk Szeged leghíresebb fényképészeit az 1850-es évektől egészen az első világháborúig.
A következő hetekben minden hétfőn egy szegedi fényképészről olvashatsz itt a Szegederen, akinek értékesebb fényképeit Facebook oldalunkon fogjuk megosztani a hét többi napján.
Bietler Ferenc 1862-ben érkezett Kecskemétről Szegedre, ahol nem is akármilyen helyen nyitotta meg első fényképész műtermét, hanem a nemrég a Szegederen már bemutatott Rohrbach Antal egyik leghíresebb, az első városfényképként ismert felvételén is feltűnő Rieger házban, ami egyébként a mai napig ácsorog a Széchenyi tértől nem messze.
Az év júliusában a következőt írta róla a sajtó: „Bietler Ferenc fényképészeti műterme nyitva áll naponkint – tekintet nélkül az időjárásra reggel 9 órától délutáni 4-ig fotográfiaiarcképek készítésére a legújabb amerikai modorban, ami által az elkészülés néhány perc alatt történik. Készíttetnek arcképek tetszés szerinti nagyságban akár természeti színben, akár olaj- vagy más festékkel kifestve, megszólalásig találólag, szintúgy egyesek, mint több személyből álló csoportulatok. Továbbá egyes arcképek, melltü, gyűrű, inggomb vagy karkötőbe való parányságig. Különös figyelmet érdemelnek az annyira kedvelt látogatási-jegyek, melyeken a képek felette finom és gyöngéd vonásokkal nyomatnak le.”
Bietler Horváth Mihály utcai üzletét csak rövid ideig bérelte, hamarosan saját műtermet építettet, melyet 1864-ben vett használatba, ennek holléte azonban nem ismert.
Continue reading “A fényképész, akinek az árvíz után nyoma veszett”
Megérkeztek a tavaszra lebontott kábelgyár területére felépítendő, óriási lakópark látványtervei.
A projekthez először 2009-ben készült rendezési terv, amit több helyen be is mutattak,
| a most megjelent tervek azonban teljes mértékben elütnek mindentől, amit valaha láttunk Szegeden felépülni.
Lekeny György, a kivitelezést végző Huszár Kft-től a Szeged TV-nek nyilatkozta, hogy közel 600 lakást, irodát és üzletet alakítanak majd ki a Cédrus Ligetre keresztelt lakóparkban, az építkezés pedig valamikor ősszel kezdődhet. „Az volt a célunk, hogy egy innovatív, kicsit kortárs építkezési formában tegyük meg ezt.”
A lakópark nem csak külsőleg kacsint majd a jövőbe, ugyanis a tervek szerint mindamellett, hogy a zöldterület eléri majd a 40%-ot, geotermikus kutak fúrását is tervezik, sőt, egyet már hetekkel korábban megkezdtek a Rigó utcai oldalon a Polgármesteri Hivatal mögött.
Continue reading “Ultramodern lakópark lesz a kábelgyár helyén, itt vannak a látványtervek”
Egy 1881-ben épült, kétemeletes lakóház bontását kezdték meg nemrég a felsővárosi Bihari és Dankó Pista utca sarkán. A ház semmiféle védelem alatt nem állt.
Ez persze önmagában nem hír, hiszen csak idén ez legalább a harmadik, az árvíz után a Belváros peremére épült családi ház, amit eltüntettek egy gyakran szellemtelen új társasház javára. Van azonban ebben a házban pár érdekesség.
Bár nem egy belvárosi bérpalota szinten, de a környék átlagos, földszintes házai közül egykor mindenképp kiemelkedett a kétemeletes sarokház. A 20. század dereka óta szinte az összes környező házat lebontották már, így mára egyedüliként őrzi kor szellemét.
Azt, hogy az épület egykoron milyen szerepet töltött be a környék életében, talán ez az írás szemlélteti a legjobban:
„Klein úr szatócs-üzlete a Liget és a Hangás utca sarkán volt.
Négy téglalépcsőn kellett fölmenni, a kihajtott ajtók bádoglemezeire ementáli sajt meg szalámi volt pingálva. Egy lovaglócsizmában, és zsakettban kódorgó, dila festő, bizonyos Kálmán Kálmán csinálta, egy csücskös-zacskó ecetes-hagymás heringért. A halakat sorjában a szájába csúsztatta, és rágás nélkül nyelte le. Azután ez a Kálmán úr a fateátrumban kötött ki, ahol képes volt egy éjszaka megfesteni egy egész erdő kulisszáit a színpadra, csak borral meg kvarglival kellett jól tartani.
-Legközelebb, ha jól méltóztatik tanulni, krumplicukor lesz a jutalma – és megtörölte kezét a zöld szatócsköténybe, mielőtt kezet adott a kis Dankónak.
Amióta Klein úr megengedte, a kis Dankó szeretett egyik lábát a másikkal váltogatva álldogálni a boltban, nézelődni a portékák között, és hallgatni, repesve az örömtől mikor csendül a csengő. Glang, glang, glang – és toppan be új kuncsaft, a bolt olajos padlójára verve lábáról a sarat.
Legjobban a boltszagot kedvelte, amit egész életében az orrában őrzött, ami semmi mással nem volt összetéveszthető.
Klein úr árult kékkövet, fédervájszot, vasport, porfestékeket, légypapírt és stelázsipapírt, pertlit, gatyamadzagot. Üvegbúra alatt rokfort csábított, egy nagy üvegben ruszli illatozott a pulton. Mindezek egyesültek a falra szerelt tartályban lévő petróleuméval és a friss kenyér illatával. És még mi minden volt ott! Bocskorszíj, lámpabél, köpperszalag, bécsifehér, budai tégla pingáláshoz, és egy nagy csokor meszelő, amit Mijó Rúzsi kötött és hagyott bizományi eladásra még a múlt tavaszon. Vágatlan dohányt is árult, amit a cigányasszonyok is vettek a maguk és az uruk számára – tubákoltak, bagóztak és köpködtek.
A Klein úr boltja jelentette a Fölsővároson élő romák számára az elérhető boldogságot. Bár kaszírozás helyett Klein gyakran volt kénytelen előhúzni a tintaceruzát a füle mögül. Komótosan benyálazta és fejcsóválva beírta a pirosrubrikás füzetbe a tartozást. Ha valaki azt dadogta, hogy nincs pénze, messzire elnézett az adós feje fölött és azt dünnyögte:
-Majd megadja, ha lesz miből. Leben und leben lassen.
Ha valaki nagyon sokáig tartozott, és már régen kerülte a boltot, annak megüzente a szomszéddal, a közeli húsvétra vagy karácsonyra tekintettel, „el van engedve a tartozás.”
-Micve – tette hozzá magában.”
Sorozatunkban bemutatjuk Szeged leghíresebb fényképészeit az 1850-es évektől egészen az első világháborúig.
A következő hetekben minden hétfőn egy szegedi fényképészről olvashatsz itt a Szegederen, akinek értékesebb fényképeit Facebook oldalunkon fogjuk megosztani a hét többi napján.
Rohrbach Antal volt az első szegedi amatőr fotós, habár pályáját gyógyszerészként kezdte.
Miután egyetemi oklevelét a Pesti Királyi Egyetemtől 1848-ban megkapta, Szegeden nyitott gyógyszertárat a Segítő Boldogasszonyhoz címen.
Gyógyszertára a Rozália tér (később Gizella tér, ma Aradi vértanúk tere) és a Szentháromság utca sarkán volt az un. Lausevits házban.
„Felügyelője nincs. Segédje jelenleg nincs. Gyakornokai nincsenek.
Jelen Gyógyszertár helyzetére délnek, és tágas Rozália téren fekvő, elegendő világos, és száraz, elvan látva elégséges edényekkel, szelenczékkel, fiókokkal, mosarakkal és gyógyszerészi mértékekkel, az edények betűrend szerént elhelyezve tiszták, felírások olvashatók. A gyógyszerészi műhely elegendő nagyságú és világos, a tűzhely célszerűen van elrendezve. A szerkamrában a mérgek itt is elkülönítve zár alatt vannak. A pince mértékletes meleg, elegendő világos, a benne lévő edények tiszták, penésztelenek. A fűpadlás száraz, szellős, a függő zsákokat olvashatóan megjelölték, a benne lévő növények, frissek, tiszták. A vizsgálat Rohrbach Antal gyógyszertár tulajdonos értékelésével zárul, aki „egyéni műveltségét, szakértelműségét és jó erkölcsi magaviseletét mindenkor bebizonyította.”
Azt nem tudni, hogy Rohrbach mikor és hogyan került kapcsolatba a fényképezéssel, első, máig fennmaradt képeit azonban az 1850-es évek második felében készítette az épülő vasúti hídról. Ezután a várost fényképezte, majd 1877-ben Pestre költözött. Gyógyszertárát a makói Gyuricza Sándor vette meg.
Continue reading “Gyógyszerészből lett Szeged első amatőr fényképésze”
A közelmúltban röppent fel a híre annak, hogy a kormány – először kísérleti jelleggel Hódmezővásárhelyen – lebontaná a tízemeletes panelok legfelsőbb szintjeit. A sajtó országszerte azonnal rárepült a témára, és csak úgy záporoznak a cikkek, hogy ez ezért meg azért hülyeség.
Azt, hogy ennek most valóban van-e bármi értelme, vagy milyen céllal dobták be ezt a köztudatba, most hagyjuk.
Ami viszont érdekes, hogy a második világháborút követő lakáshiányban épp, hogy a már meglévő épületekre húztak fel újabb emeleteket. Erről már régóta akartam írni, és most úgy látom, valamennyire aktuális lett, úgyhogy nézzük.
Magát a kort és a környezetet talán nem kell bemutatni. Minden, ami addig épült, és amit ma foggal-körömmel védenek a műemlékvédők, akkor egyszerűen nem ért semmit – legalábbis a vezetésnek. Sorra tüntették el az addig létező Magyarország minden emlékét, amit csak értek. A szobrok, mint például Horthyé a Dömötör torony oldalában, napról napra vesztek el a negyvenes években.
Valamivel több idő kellett az egyedi, kitűnni vágyó épületek „egységesítéséhez”, egyéniségük teljes eltörléséhez. A „felszabadítást” követő évtizedekben célja volt a pártvezetésnek, hogy a lehető legtöbb díszt, kupolát lebontsanak, ezeket ugyanis a „kapitalista társadalomnak építészete” jelenségének tartott építői hivalkodásnak, az utcaképből való kitűnési vágynak könyveltek el. Persze egy épületnek sem állhattak úgy neki, hogy akkor most fogjuk, és ledúrjuk a szép díszeket, mert csak, ezek az átalakítások a legtöbb esetben felújításokkal, gyakran pedig emeletráépítésekkel estek egybe.
A ráépítések egyetlen valóban fontos célt szolgáltak: a lakáshiány enyhítését. Az esetek nagy részében nem csak egy vagy több emeletet húztak az ekkor már gyakran hetven évnél idősebb épületre, de a lakások kiosztását is teljesen átszabták. A kor szellemének ugyanis nem igazán álltak helyet a Nagyárvíz utáni évtizedekben a tehetősebbek által épített bérházak tágas polgári lakásai, így azokat egyszerűen felosztották kisebbekre.
Ha ma elhangzik az utcán, hogy emeletráépítés, néhány urbanisztikát hallgató fiatalon és pár szemfüles nyugdíjason kívül nem sokan fognak az 50-es és 60-as évek belvárosi házbővítéseire asszociálni. Pedig elég nagy dologról beszélünk, hiszen csak Szegeden ebben az időszakban
| közel félszáz házra húztak plusz szintet.
A téma legismertebb épületei még azonban korábbról valóak, hiszen pont azért ismertek, mert a békeidőben készült el bővítésük, amikor még próbálták megőrizni az épület stílusát, hangulatát. Legtöbbször kiváló sikerrel. Ilyen például a Postapalota 1930-as, a MÁV Igazgatóság 1942-es, vagy az Európa Szálloda emeletráépítése. Egyedül utóbbin vehető észre valamivel jobban a ráépítés, hiszen a mai EDF székháznál az épület arányai is súlyosan megváltoztak.
Continue reading “Amikor még nem az emeletbontás, hanem az építés volt a menő”
Június 10-én lesz idén a szecesszió világnapja, ami már önmagában is király, mert a szecesszió igenis megérdemel egy saját napot, amikor kicsit körbejárunk lakhelyünkön és csodáljuk, mennyire tudták a dolgukat száz éve az emberek.
És mint tudjuk, Szabadka mellett Szeged a régió szecessziós fővárosa, így lesz mit megnézni szombaton.
Lesz ugyanis két ingyenes séta a városban, ahol épületekbe kukkanthat majd a látogató.
Magyar Ede neve sokat fog még előkerülni idén, a rendkívül tehetséges építész ugyanis pont 140 éve született, és ezért kiemelt figyelmet kap az Szegederen is.
Szombaton pedig több épületébe is betekintést nyerhet, aki csatlakozik a sétához.
Continue reading “Szombaton lesz a szecesszió világnapja, és Szeged is ünnepel”
A Tisza parton, tán a Mars tér kellős közepén, vagy a ligetben? Nem, hanem a Dóm téren!
Több, mint 80 éve, azaz megépülte óta kérdés, legyenek-e kávézók és éttermek a téren, ahová eredetileg csak egyetemi és egyházi épületeket terveztek. Eddig nem volt a válasz, a Fogadalmi templom turisztikai vonzerővé fejlesztésekor azonban egy étterem is a tennivalók listájára került, ez
| az étterem pedig nem is akárhol, hanem maga a Dóm alatt került kialakításra.
Ennél pedig nehezebb lenne jobb helyet találni egy vendéglátóipari egységnek, hiszen a Dóm teret minden turista meglátogatja legalább egyszer szegedi tartózkodása alatt, egy kávét pedig hol máshol inna meg az ember, ha nem a Dóm bejáratától pár lépésre levő új teraszon.
Azt, hogy maga az étterem, amit egyébként az egyház üzemeltet, jó-e, rábízzuk az közönségre, minden esetre baromi jó helyen van, és még a Dóm látványába sem zavar bele jobban, mint az épp épülő, óriási lelátó a szabadtérihez.
Felbontották az aszfaltot a Szilágyi utcai Mentőállomás előtti bicikliúton. Ez már csak azért is érdekes hír, mert közel egy évtizeden át jártak itt úgy a kerékpárosok, hogy szétrázta őket a kockakő, mígnem 2016. decemberében leaszfaltozták. Igen, jól olvastad, épp, hogy fél év telt el azóta, most pedig újra kockaköves.
Hogy ez jó vagy rossz-e, azt most próbáljuk meg kideríteni.
Continue reading “Elbontották a Mentőállomás előtti bringaút aszfaltját – újra kockaköves”
Ma adják át hivatalosan az ELI-t, lesz nagy ünnepség meg sok öltönyös ember ollóval és piros-fehér-zöld szalaggal.
Bár térképen még nem szerepel, maga az épület már tavaly óta szerkezetkész, a kertészet, a szomszédos mesterséges tó és még sok apróság azonban csak mostanra készült el. Galériánkban mutatjuk, milyenre sikerült az ország új büszkesége, vagyis annak környezete.
Continue reading “Park, tó és tudományos emlékmű is épült az ELI mellett”
Évtizedeken át volt a város egyik szégyenfoltja az eredetileg Kass Vigadóként 1897-ben megnyíló, majd később Hungária Szállóként a Stefánián 1976-ig üzemelő óriási épület, mely előtt sokáig még a Felső Tisza-parti villamos is megállt. Sokáig üresen állt, néha kiállításoknak adott helyet a romos szálló, 2014 nyarán pedig újból megnyitotta kapuit, először sörkertként, majd éjszakai szórakozóhely funkcióval kibővülve, azóta pedig már menüs étterme is van. Mindezek azonban csak a földszintet, annak is csak egy részét foglalják el, az emeletek és a hotelszobák, a kupolaterem, a főlépcsőház mind továbbra is rejtve maradt a szemek elől.
Most azonban újabb hír röppent fel, miszerint a kupolateremben, ahonnan az emeletekre vezető főlépcsőház is vezet, diszkót alakítanak ki, hogy hamarosan ott szórakozhasson a városlakók zöme. Hogy ez mikor lesz kész, azt még senki sem tudja, mindenesetre jó látni, hogy folyamatosan bővül a Hungi, reméljük egyszer felújítva is láthatjuk, bár őszintén baromi jó hangulata van így, hogy alapból egy romkocsma-érzésű hely, mégsem a hagyományos régi gyárépületben, hanem egy századfordulós hotel halljában.
Az elmondható, hogy sok más szegedi épülettel ellentétben a Hungária funkciója sosem változott, mindig is a szórakoztatás és a dicső vendéglátóipar szolgálatában állt 120 évvel ezelőtti megnyitása óta.
Galériánkban megmutatjuk, hogyan is fest az épület 2017 májusában.
Continue reading “Így néz most ki belülről a város legmenőbb elhagyatott épülete”
A magyar Gaudí: 140 éve született Magyar Ede címmel lesz kiállítás a Somogyi Könyvtárban május 18-tól, melyet Brunner Attila művészettörténész nyit meg csütörtökön 16 órakor.
Korabeli dokumentumok segítségével próbálják bemutatni a fiatalon meghalt építész életét, aki több ikonikus szegedi épületet is tervezett.
Magyar Ede 140 éve született, az ő nevéhez fűződik a Reök palota, a Református palota, az Ungar-Mayer palota, de a csúnyán megcsonkított Schäffer- és Goldschmidt-paloták is. Emlékezetére idén a teret neveztek el róla.
Mindig is számított, milyen kocsival jár az ember, ez régen sem volt másképp, és ahogyan ma, úgy már 20. század első felében is meg-megfordultak az emberek egy szebb automobilt látván. A Szegeder képes összeállításában több, mint egy tucat olyan autót mutatunk Szegedről, melyekkel ma már vagy ritka, vagy teljességgel kizárt, hogy összefut az ember. Nézzük hát, mikkel jártak a város lakói a 30-as évek aerodinamikus csodáitól kezdve egészen a kereklámpás Ladáig.
A két világháború között még ritkaságszámba ment, hogy valaki autóval járjon, de maguk a körülmények sem voltak a maihoz hasonlíthatók. 1930 körül az újságok több autó-bandita támadásáról írtak, ahol az elkövetők éjjel Szeged környéki országutakon ugrottak az érkező automobilok elé, hogy az utazókat kifosszák.
Continue reading “80 éve sem volt mindegy, milyen verdával jársz”
Emlékeztek még, hogy jó 10 éve megírta a helyi sajtó, hogy az egykori kábelgyár helyén (ami egyébként még korábban honvédelmi huszár laktanya volt lovardával) lakópark épül majd? Már akkor írták, hogy határidő nem sürgeti a projektet, és tényleg, kellett is szűk egy évtized, hogy elkezdődjön a beruházás, melynek első látható nyoma, hogy télen elbontották a város egyik (ha nem a) legnagyobb, 17 ezer m2 alapterületű gyárát.
Mindjárt itt van május elseje, lesz vattacukor, virsli, sör és persze az újszegedi ligetet keresztben elfoglaló „vidámpark” is, amely már hosszú évek óta elengedhetetlen kelléke a szegedi majálisnak. A kérdés csak az, miért?
Városképileg igencsak megkérdőjelezhető, tényleg elfogadható-e egy ilyen korú és színvonalú, tucatnyi huszonéves kamionból kinyitott szórakoztató létesítményt beengedni a város legnagyobb és elméletileg legszebb parkjába?
Még mindig elképeszt, mikre bukkan néha az ember, ha az interneten kutat. Ezek az éjszakai képeslapok a legijesztőbb 20. századi szegedi rémtörténetek tökéletes illusztráció lehetnének. Elég csak megnézni a hold és a felhők sejtelmes összjátékát. Nagyjából a 10-es évekből valóak lehetnek, többet nem tudni róluk.
Continue reading “Lenyűgöző éjszakai képeslapok a századforulós Szegedről”
Kapásból az oldalon szereplő egyik első cikk nem szegedi, ennek egy oka van: már rég megírtam, csak nem tudtam hol megjelentetni, ide illik tán a legjobban.
Létezett egyszer egy óriási panelház Magyarországon, amit építésekor csodának tekintettek, aztán kiderült, hogy mégsem volt jó ötlet az építése, és csak teher lett. Sokan nem is hallottak még róla, de aki igen, az sem ismeri a teljes, részletes történetét. Ezt foglaltuk most össze.
